Ivóvízfejlesztő projekt a Somló-hegyen

Vágólapra másolva!
Hatszázmillió forintos fejlesztéssel kívánják megoldani az elkövetkező években a Somló-hegy és a környező néhány település ivóvízellátását, illetve a víz minőségének javítását - mondta Schwartz Béla, Ajka MSZP-s polgármestere, a kistérség önkormányzatait tömörítő Új Atlantisz Térségfejlesztési Társulás elnöke csütörtökön Ajkán, az ivóvízellátásról rendezett kistérségi konferencián.
Vágólapra másolva!

Közlése szerint az ivóvíz-ellátási és vízminőségi gondokkal küzdő Somló-menti települések - elsősorban Doba és Borszörcsök érintett - támogatási pályázatát idén benyújtották, várhatóan másfél hónap múlva kedvező döntés születik. Ez azonban csak az egyharmadát jelenti (mintegy 150 millió forintos fejlesztést) a hegy és közvetlen környéke teljes vízellátásának - tette hozzá.

Ha kiépül az alapvezeték, arról ágazik majd le a hegyet behálózó csőrendszer, de erre a fejlesztésre már csak 2009-ben lehet pályázni - mondta a társulás elnöke. Megjegyezte: ez a második üteme lesz a beruházásnak, amely összességében 600 millió forintba kerül majd.

Schwartz Béla szerint 2009 második félévében kezdenék meg a munkálatokat - mintegy 20 kilométernyi vezetékrendszer kiépítését a hegyen -, s a beruházás befejezése 2010 végére (esetleg 2011 elejére) várható.

Dióssy László, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium szakállamtitkára a konferencián elmondta: a teljes ajkai kistérségben az ivóvízben a határértéket meghaladó mennyiségű ammónium-koncentráció van, Tüskeváron pedig a víz vastartalma magasabb a megengedettnél.

Az államtitkár tájékoztatott arról is, hogy a Környezeti és Energetikai Operatív Program keretében 2007-2010. között 1.219 milliárd forintnyi támogatási pénzösszeg áll rendelkezésre, amelynek 14 százaléka költhető ivóvízellátás javítására, 29 százaléka pedig szennyvízelvezetési fejlesztésekre.

Dióssy László ismertetése szerint 2007-ben és 2008-ban összesen - kétfordulós pályázaton - 188 milliárd forint fordítható szennyvíztisztításra és -elvezetésre. Hozzátette: az ivóvízellátás és a minőség javítására ebben a két évben - szintén kétfordulós pályázaton - 56,3 milliárd forint jutott, illetve jut. Az ivóvízellátás biztonságára, a vízbázisok védelmére összesen 11,5 milliárd forint fordítható - tette hozzá.

Kugler Gyula, a veszprémi Bakonykarszt Víz- és Csatornamű Rt. vezérigazgatója elmondta, hogy a megyében 120 településen 275 ezer lakost látnak el ivóvízzel, szennyvízhálózat azonban csak 57 településen van. A vezérigazgató szerint a vízfogyasztás a megyében évek óta csökkenő tendenciájú. Rámutatott arra is, hogy az ellátási területükön az azbesztcsövek aránya már csak 36 százaléknyi, míg az országos adat még 50 százalékot tesz ki.