Egyre többen sportolnak üdülési csekkel

Vágólapra másolva!
Tavaly 119 helyszínen, összesen 190 millió forint értékben vettek igénybe sportszolgáltatást üdülési csekkel a kimondottan szabadidős sportolási lehetőséget kínáló szolgáltatóknál - közölte az Önkormányzati Minisztérium (ÖM) szerdán.
Vágólapra másolva!

Sport célra 2007. január elseje óta lehet üdülési csekket használni.

A tárca közleménye szerint az üdülésben a sportolási lehetőségek kínálatának és keresletének összefüggő fejlődését jelzi, hogy miközben egyre keresettebbek az aktív pihenésre lehetőséget adó szolgáltatások, a szálláshelyek tulajdonosai is évről évre növekvő számban igyekeznek szabadidős sportolási lehetőséget kínálni vendégeiknek.

A szálláshelyekhez kapcsoltan tavaly több mint ezer helyszínen fizettek a vendégek üdülési csekkel az általuk igénybevett szabadidős sportszolgáltatásért. Így a becslések szerint 2007-ben, (a kimondottan szabadidős sportolási lehetőséget kínáló szolgáltatóknál és a szálláshelyekhez kapcsoltan együttesen) összességében, mintegy két milliárd forint értékben egyenlítették ki számlájukat üdülési csekkel a sportolni vágyók.

A közlemény szerint összehasonlítva a tavalyi és az idei év első negyedévének statisztikai elemzéseit megállapítható, hogy az igénybevett sportszolgáltatás - értékét tekintve - 2008. március végén, az előző évihez képest 15-szörös növekedés mutatott. Április végére pedig a forgalom megközelítette az előző évi, 190 millió forintos forgalom háromnegyedét.