Veszélyeztetettek a kisfuvarozók

Vágólapra másolva!
A 150 millió forint éves árbevételt el nem érő, eladósodott fuvarozó cégek a legveszélyeztetettebb vállalkozások a szállítási szektorban - állítja az Euler Hermes Magyar Hitelbiztosító Zrt. elemzése.
Vágólapra másolva!

A hitelbiztosító vevőkockázati kitettségének 10-15 százaléka jut a fuvarozási ágazatra. A kifizetett károk jelentős része kisösszegű, viszont annál nagyobb számú - állapítja meg az elemzés.

Európában a fuvarozott áruk fele jut el közúton a rendeltetési helyére. A közlekedési zsúfoltság, és a légszennyezés mellett a közúti fuvarozás 4,5 millió munkahelyet és az összesített bruttó hazai termék (GDP) 1,6 százalékát is jelenti. Magyarországon a közúti áruszállítás aránya 67 százalékos.

A magyar szállítási piacon a nemzetközi szállítási kapacitás 15-20 százalékkal haladja meg a keresletet. Az utóbbi időben a megszűnt cégek helyébe nem alakulnak újak. A gazdasági tárca a vasúti szállítás arányának - ez jelenleg 19 százalék - növelését szorgalmazza.

A közúti és a vasúti fuvarozási ágazat költségei eltérőek. Az utak használati díja magasabb, mint a vasúti pályáké, ugyanakkor a vasúti szállítók visszaigényelhetik a gázolaj jövedéki adóját. A köztes megoldásként ismert Ro-La szállítás - a kamionok vagonra rakása - lényegesen drágább annál, mintha az úton menne a teherautó. Az EU ezért megengedi az ilyen szállítási forma nemzeti támogatását.