Nem változott jelentősen az OBI árbevétele

Vágólapra másolva!
Az OBI Hungary Retail Kereskedelmi Kft. 53,7 milliárd forint árbevételt ért el a 2008. április 30-val zárult üzleti évben, egy évvel korábban ez 53,2 milliárd forintot tett ki - mondta Reiter László, a barkács-áruházlánc ügyvezető igazgatója sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.
Vágólapra másolva!

A 21 egységből álló áruházlánc üzleteiben a pénzügyi év során 16 millió látogató fordult meg, a vásárlók száma 8,3 millió volt.

Reiter László elmondta: a lakossági fogyasztás stagnálása ellenére az OBI változatlanul intenzív, kétszámjegyű forgalom-bővülésre számít.

A 2007/2008-as üzleti évben a társaság három új áruházat nyitott, ezek Szekszárdon, Nyíregyházán és Sopronban működnek. A következő pénzügyi évben legalább 2 új áruház megnyitását tervezik, az egyik Szegeden, a másik pedig Kecskeméten lesz.

Az ügyvezető igazgató elmondta: a négy fő terület - kertészet, lakáskultúra, szerszám és építőanyag - közül legnagyobb mértékben, 2,2 százalékponttal csökkent az építőanyag forgalmi részesedése. Ezzel szemben 1,1 százalékponttal nőtt a kertészet, és 0,5-0,6 százalékponttal a másik két terület részesedése.

Az OBI 1994-ben nyitotta meg első magyarországi áruházát Budapesten. A társaság 6 budapesti és 15 vidéki áruházban, 150.000 négyzetméter eladótéren, 1.760 munkatársat foglalkoztat.

A Hamburgban alapított cégcsoport a 2006/2007-es üzleti évben 5,8 milliárd euró forgalmat bonyolított le.