Cascoval erősít a Genertel

Vágólapra másolva!
Az év végéig 15 ezer szerződést kíván szerezni a jelenleg 864 ezres hazai casco-piacból a Genertel Biztosító Zrt., amivel a 8-9. helyet foglalhatják majd el a 15 szereplős piacon - értesült a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

Csikós Dániel vezérigazgató szerint a casco Magyarország első direktbiztosítójának második terméke lesz, amelyet úgy strukturáltak, hogy elsősorban a 29 évesnél idősebb, gépjárművét már legalább egy éve használó ügyfeleknek kínáljanak versenyképes díjakat.

Csikós elmondta, hogy a tavaly a kgfb-kampányban piacra lépett társaság összesen 74 ezer szerződést kötött, amellyel túlteljesítette azon tervét, hogy a váltók 10 százalékát vonzza magához.

Az előzetes tervek beigazolódtak: a társaság csak az anyacég, a Generali-Providencia kgfb-részarányának megfelelő ügyfélállományt kannibalizált el az anyacégtől, miközben az új szegmenseket megszólító kampánnyal sikerült új ügyfeleket szerezniük. A mostani casco esetében könnyebb volt olyan paramétereket bevenni az árazásba, hogy az anyacég állománya védettebb maradjon - mondta el a Napi Gazdaság kérdésére a vezérigazgató.

A szerződéseket kizárólag elektronikusan (telefonon és interneten keresztül) kötő társaság tervezi, hogy szeptemberben a lakásbiztosítási piacra is belép.