Amerikát vette célba a Gazprom

Vágólapra másolva!
A Gazpromnak már régóta stratégiai elképzelése, hogy tevékenységét kiterjessze Európán túlra. Ennek jegyében idén megduplázza, 30 milliárd dollárra emeli tervezett beruházásait - értesült a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

Alekszej Miller, az orosz gázmonopólium vezérigazgatója a szentpétervári nemzetközi gazdasági fórumon közölte, hogy már korábban ajánlatot tettek a ConocoPhillips és a BP olajcégeknek, hogy részt vennének egy alaszkai földgázvezeték építésében. Miután eddig nem kaptak választ, megkeresték a konkurens TransCanada Corp.-ot is - árulta el helyettese, Alekszandr Miller újságíróknak.

A Conoco és a BP áprilisban állapodott meg egy 6000 kilométeres gázvezeték építéséről, amely Alaszkából Chicagóba vezetne, évi 41,36 milliárd köbméter gázt szállítana, és 2018-ra készülne el. Az alaszkai gázkészletet 1000 milliárd köbméterre becsülik. A projekt mintegy 30 milliárd dollárba kerülne, amiből ötöt fordítanak egy alaszkai gázfeldolgozó üzem építésére. Az első három évben a költségek alacsonyak lennének, mintegy 600 millió dollárt tennének ki, mert ezalatt várhatóan elsősorban a helyi hatóságokkal, valamint az amerikai és kanadai kormánnyal való tárgyalásokkal és az engedélyek megszerzésével fog telni az idő.

A TransCanada terve szerényebb: ők csupán egy 3000 kilométeres vezetéket terveznek, amely Kanadába szállítaná az alaszkai gázt. A kanadai állam anyagi támogatását is élvező projektbe az amerikai cégek nem voltak hajlandók bekapcsolódni, mert tartanak az adózási problémáktól és az esetleges kormánybeavatkozásoktól - írja a Napi Gazdaság.