Vágólapra másolva!
Nyolcszázat is elérheti a Sanofi-Aventis, a világ egyik nagy gyógyszergyártó cégénél Franciaországban elbocsátásra kerülő orvoslátogatók száma, ami jelentős, mivel összesen bő 2200 ember dolgozik ott ebben a munkakörben. Az év első negyedében romlott az eredmény és csökkent az árbevétel is a Sanofinál.
Vágólapra másolva!

A francia lapok szerint egy hónapon belül ez a második bejelentés több száz fős leépítésről, május közepén eredetileg 400-600 állás megszüntetését harangozták be a vállalatóriásnál, amely több mint 26 ezer embert foglalkoztat Franciaországban. A leépítéseket a tavaly szeptemberben indított szociális tervre hivatkozva jelentették be, ami a szakszervezetekkel kötött megállapodáson alapul és ami önkéntes távozásokra is ad lehetőséget a dolgozóknak.