Szlovákiában nem drágul az áram

Vágólapra másolva!
Szlovákiában a villamos energia ára jövőre nem fog emelkedni - közölte tegnap Lubomír Jahnátek gazdasági miniszter -, mert az áramtermelők és -forgalmazók elég mozgástérrel rendelkeznek ahhoz, hogy ne kelljen módosítani a fogyasztói árakat - írja a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

"Meglehetősen nagy az árrés a villamos energia előállítási ára és a fogyasztói ár között. Eljött az az idő, amikor az energiaszolgáltatók már nem csak a nyereség növelésének útját járhatják" - magyarázta a miniszter egy pozsonyi gazdasági konferencián. Jahnátek szerint Szlovákiában az áram előállítási költsége csupán az európai uniós átlag 38 százaléka körül mozog, miközben a fogyasztói ár az unión belül a 2-5. legmagasabb.

Juraj Kopriva, a Slovenské Elektrárne (SE) villamos művek szóvivője másképp látja a helyzetet. Szerinte Szlovákia nyitott gazdaság, ami az energiapiacra is vonatkozik. Annak ellenére, hogy Csehország nettó energiaexportőr, Szlovákia pedig energiaimportőr, a német, a cseh és a szlovák áramár kiegyenlített, viszont Magyarországon egy megawattórányi villamos energia nagykereskedelmi ára 8-12 euróval magasabb, mint Szlovákiában.

Szlovákia csökkenteni akarja energiafüggését, ezért a Nagyszombat közeli Jaslovské Bohunicében megépíttetné az ötödik reaktorblokkot, a beruházás tenderét a kormány 2008 végéig hirdeti meg - tette hozzá Lubomír Jahnátek. A tervezett reaktor kapacitása meghaladná az 1000 megawattot - értesült a Napi Gazdaság.