Picit emelkedett a konjuktúraindex

Vágólapra másolva!
Az Ecostat kis- és középvállalati (kkv) konjunktúraindexe 86,6 százalék volt májusban, 1,3 százalékponttal magasabb az előző havi értéknél, ami azt mutatja, hogy a döntően magyar tulajdonú vállalkozások mérsékelt bizalommal tekintenek gazdasági lehetőségeikre - áll a kutatóintézet összefoglalójában, amelyet csütörtökön juttatott el az MTI-hez.
Vágólapra másolva!

Az index megegyezik az Ecostat által szerdán közzétett nagyvállalati (TOP 100) konjunktúra mutatóval.

A kkv index 2006 szeptemberében 68,1 százalékkal volt a mélyponton, a csúcsot pedig 2007 áprilisában érte el 101,4 százalékon. Tavaly májusban 100,7 százalék volt.

Az Ecostat a magyar gazdaság lassú, de folyamatos élénkülésével számol, a pénzromlást az idén a nemzetközi inflációs nyomás befolyásolja. A GDP növekedése az idén 2,6 míg jövőre 3,3 százalék lehet a kutatóintézet szerint.

A következő negyedévben a kis- és középvállalatok 44 százaléka teljesítménye szinten maradásával, 40 százaléka a kibocsátás növekedésével számol. Tevékenysége jelentős bővítését mindössze a cégek 3 százaléka tervezi. Véleményük szerint a fejlődésüket a magas elvonások és a gyenge hazai vásárlóerő akadályozza.

A likviditását változatlannak feltételezi a megkérdezett vállalkozások 56 százaléka, javulásban bízik egyötödük. Pénzügyi helyzetük rosszabbodásától szintén a cégek 20 százaléka tart, de ez az arány 25 százalék volt még áprilisban.

A társaságok 46 százaléka elégségesnek tartja a foglalkoztatottainak a számát a következő félévben, negyedük viszont létszámbővítéssel kalkulál.