Növelte eredményét a Bouygues

Vágólapra másolva!
A Magyarországon is érdekelt francia Bouygues építőipari és távközlési csoport gyorsított az első negyedévben: adózott eredménye, 224 millió euró, 17 százalékkal haladta meg a tavalyi első negyedévit. Tavaly egész évben 10 százalékkal nőtt a profit.
Vágólapra másolva!

A bevétel, szintén gyorsuló ütemben, 15 százalékkal 6,815 milliárd euróra gyarapodott az egy évvel korábbi 5,921 milliárdhoz képest, közölték a vállalatcsoportnál.

Egész évre azonban csak a bevétel 9 százalékos növekedésében bíznak a Bouygues-nél, 32,4 milliárd euróra a tavalyi 29,613 milliárdról. Igaz, ez is több annál a 32,3 milliárdnál, amelyet előzőleg, februárban jósoltak a csoportnál idénre. Franciaországban 8 százalékos, külföldön 14 százalékos bevétel-növekedésben bíznak egész évre.

Az első negyedévben Franciaországban a tavalyi ütemben, 12 százalékkal 5,053 milliárd euróra, külföldön a tavalyi ütem duplájával, 24 százalékkal 1,762 milliárdra nőtt a bevétel. Az első negyedévben az építőipari részleg, a Bouygues Construction forgalma 21 százalékkal nőtt, 2,148 milliárd euróra. Az üzemi eredmény 24 millió euróval 75 millió euróra emelkedett.

A Colas útépítő részleg 15 százalékkal növelte bevételét, 2,18 milliárd euróra, az üzemi vesztesége 60 millió euró volt, 12 millió euróval kevesebb az egy évvel korábbi hiánynál. Ebben a részlegben szokásos az év eleji gyenge teljesítmény.

A Bouygues Immobilier ingatlanforgalmi részleg bevétele 57 százalékkal emelkedett, 564 millió euróra. Itt az üzemi eredmény 27 millió euróval 50 millió euróra javult.

A csoporthoz 41,5 százalékban tartozó TF 1, a legnagyobb francia kereskedelmi televízió Boyugues-re jutó forgalma 6 százalékkal 654 millió euróra csökkent, az arányos üzemi veszteség 26 millió euróval 99 millió euróra csökkent.

A 89,5 százalékban birtokolt Bouygues Télécom távközlési részleg, a nagyságra harmadik francia mobilszolgáltató forgalma 7 százalékkal 1,197 milliárd euróra emelkedett. Az üzemi eredmény 9 millió euróval 229 millió euróra nőtt, itt továbbra is viszonylag szerény a fejlődés a barangolási díjak tavalyi, EU-szintű csökkentése miatt.

Az Alstom gépipari, erőmőberendezés- és vonatgyártó vállalatban lévő kisebbségi részesedés 81 millió euróval járult hozzá a Bouygues adózott eredményéhez, háromszor többel a tavalyi első negyedévi 27 milliónál.

Tavaly ősszel az osztrák Strabag AG vezette Mecsek Autópálya Konzorcium nyerte el az M6-os Szekszárd-Bóly és az M60-as gyorsforgalmi út Bóly-Pécs közötti, együttesen 80 kilométeres szakaszának PPP-konstrukcióban való megépítésére és harmincéves üzemeltetésére kiírt koncessziós pályázatot. A nyertes konzorcium tagja a Bouygues Traveaux Publics SA és a Boygues-csoporthoz tartozó Colas SA is.

A Bouygues 2006. októberben megvette a magyar Szigma-Coop Épületgépészeti, Kivitelező és Szolgáltató Kft.-t, amely központi fűtés, klíma- és légtechnikai és elektromos épületfelügyeleti rendszerek telepítésével-szerelésével foglalkozik. A cég közvetlenül a Bouygues Construction elektromosszerelő és -karbantartó leányvállalatához, az ETDE-hez kerül. A vételárat nem hozták nyilvánosságra.

A Bouygues vezette a magyar M5-ös autópálya építésére és üzemeltetésére meghirdetett nemzetközi versenytárgyaláson 1994-ben győztes konzorciumot, amelyből később megalakult az Alföld Koncessziós Autópálya Rt. (AKA), ma Zrt.

2005. decemberben adták át az M5-ös autópálya 45,4 kilométeres, Szeged és Kiskunfélegyháza közötti szakaszát. A beruházást 2004. áprilisban kezdték, a kivitelezést fővállalkozóként az M5 Construction Group végezte, amely a Bau Holding Rt., a Colas S. A. és a Bouygues csoport közös cége. Idén márciusban átadták a Szeged és Röszke közötti, 14,7 kilométeres szakaszt is.

A tavaly novemberben megnyílt, budapesti Arena Plaza telkét - a régi ügetőt - 1998-ban először a Bouygues vette meg az ÁPV Rt.-től 3 milliárd forintért, majd 2005-ben eladta, a beépítési engedélyekkel együtt, 21 millió euróért (mintegy 5 milliárd forintért).