Felvásárolja a Fordot az elemiből kibukott matuzsálem

Vágólapra másolva!
Nem áll el tervétől az 1917-ben Kaliforniában született Kirk Kerkorian és fenntartja a felvásárlási ajánlatát a Ford autógyár 20 millió részvényére. Kerkorian, illetve cége, a Tracinda Corp. annak ellenére teszi ezt, hogy az autógyár árfolyama 21 százalékkal az ajánlati ár alatt van, miután a Ford részvények május 8. óta 18 százalékkal estek.
Vágólapra másolva!

Az örmény származású milliárdos május 9-én tett ajánlatot a Ford papírjaira. A Tracinda - amelynek neve Kerkorian két lányának nevéből (Tracy és Linda) származik - 20 millió részvényt vásárolna, a meglévő 100 millió darabjához. Mindez a Bloomberg hírügynökség szerint azt mutatja, hogy Kerkorian továbbra is támogatja a veszteséges autógyárat, illetve annak menedzsmentjét. (A Ford a második legnagyobb amerikai autógyár.)

A május 9-ei közleményben Kerkorian fenntartotta magának a jogot arra, hogy ha az árfolyam tíz százalékkal nagyobb mértékben csökkenne a meghirdetés előtti nap kurzusához képest, akkor az ajánlatot visszavonhassa. A Tracinda azonban mégsem él ezzel a lehetőséggel, "miután továbbra is hisz a Ford menedzsmentjében", amely változást, "fordulatot" akar.

A 8,50 dolláros ajánlattétel tehát június 9-éig érvényben marad. A cég részvényeivel pénteken 7 dollár alatt kereskedtek. Amikor Kerkorian megerősítette felvásárlási ajánlatát, 6,83 dollárra kúszott fel a kurzus, ez 12 centes erősödés volt.

Százmillió dollárt hozzácsapott

Kerkorian azt is bejelentette a napokban, hogy hozzátett 100 millió dollárt ahhoz a Bank of America-kölcsönhöz, amelyből a részvényfelvásárlást finanszírozza.

A Ford részvényei azután estek, mert a cég letett arról, hogy 2009-ben nyereségessé váljon. A gyár - amely 2005 óta 15,3 milliárd dollár veszteséget halmozott fel - május 22-én jelentette be, hogy a lassuló amerikai gazdaság, a növekvő üzemanyag-költségek és a dráguló alkatrészek miatt újabb elbocsátásokra fog kényszerülni.

Kerkorian és az autóipar

Kerkorian nem ismeretlen az autóiparban. Jelentős szerepe volt korábban a Chrysler és a GM sorsának formálásában. A Tracinda már 1995-ben ellenséges felvásárlási ajánlatot tett a Chryslerre, majd egy évtizeddel később a GM-ben kényszerített ki változásokat.

Kerkorian GM-részvényeit 2006-ban adta el, miután az autógyár visszautasította tervét arra, hogy egyesüljön a francia Renault és a japán Nissan alkotta párossal. Szintén sikertelenül próbálkozott a Cerberus Capital Management LP-vel szemben tavaly, amikor újra a Chryslert akarta megszerezni.

Most viszont más a helyzet a Fordnál: ennek az autógyárnak elnöke, William Clay Ford Jr. májusban üdvözölte Kerkorian belépését a tulajdonosok közé, és a Ford igazgatótanácsa semleges álláspontot fogadott el május 22-én a Tracinda ajánlattételével kapcsolatban.

Bajban az amerikai autógyárak

Az amerikai autógyárak eleve bajban vannak amiatt, hogy hazai piacaikon történelmi mélypontra süllyedt a részesedésük. Ez elsősorban a pick-upok és a SUV-ok ("városi terepjárók") iránti kereslet visszaesésével magyarázható. Mindez az eladásokat és a profitokat is rendkívül érzékenyen érinti.

A General Motors például a napokban jelentette be, hogy további 19 ezer embert épít le, és bezárnak gyárakat is. A termelést azokban az üzemekben is visszafogják, amelyek megmaradnak.

Las Vegas-i szálak

Kerkorian egy kisebb repülőtársasággal kezdte: hatvanezer dollár elég volt a Trans International Airlines megszerzéséhez. Ezzel részben szerencsejátékosokat fuvarozott Las Vegasba. A légitársaságot végül 1968-ban adta el a Transamerica Corporationnek, 104 millió dollárért. Ingatlannal folytatta, 1962-ben vett a városban egy 32 hektáros telket. Később itt létesült a város egyik legvirágzóbb negyede, és Kerkorian telkén épült fel a Caesars Palace, a világhírű kaszinó is, amely a földet Kerkoriantól bérelte. Végül is 1968-ban eladta a telket a Ceasars-nak, 9 millió dollárért.
Ezt megelőzően megvásárolt egy másik telket Las Vegasban, ahol felépítették az International Hotelt (ez ma a Las Vegas Hilton). Ez akkoriban a világ legnagyobb szállodája volt. Az első két fellépő Barbra Streisand és Elvis Presley volt. Las Vegashoz köti Kerkoriant egyik felesége is a három közül: a második itt volt táncosnő, amikor megismerkedett vele.

Beugrott a filmbizniszbe is

A hatvanas-hetvenes évek fordulóján Kerkorian megvásárolta az MGM-et, a híres mozivállalatot. A céget gyakorlatilag leépíttette, eladta a legismertebb relikviákat, leépítette a kereskedelmi hálózatot, értékesítette a filmjogokat és az archívumokat, mindezt másfél évtized alatt. Ám az eladás után állandóan visszaadták neki a vevők a jogokat és vállalatrészeket, így legalább háromszor értékesítette a filmes divíziókat.
Eközben az MGM-et gyakorlatilag egy szállodacéggé alakította át. A hetvenes években nyílt meg Las Vegasban az MGM Grand Hotel és Casino Las Vegasban, amely nagyobb volt az Empire State Buildingnél, és ez is a világ legnagyobb szállodája volt ekkor.