Szelek szárnyán a cseh energiaszektor

Vágólapra másolva!
Csehországban az idei év első negyedében 77 gigawatt óra áramot adtak a szélerőművek, s ezzel az ország élen jár Európában a szélenergia hasznosításában a cseh energia felügyelet (ERU) szerint.
Vágólapra másolva!

A szélerőművek az ország villamos áram termelésének jelenleg mindössze 0,3 százalékát adják, a termelés azonban dinamikusan növekszik, az első negyedben 115 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest.

A teljes kapacitás jelenleg 133 megawatt, amit 2020-ban 500 megawattra terveznek növelni.

A legnagyobb szélerőmű-park Észak-Csehországban található, ott 21 turbina állítja elő a csehországi szélerőművekből származó villamos energia nagyjából egyharmadát.

Csehország 2010-ben az áramfogyasztás 8 százalékát akarja megújuló energiaforrásokból fedezni. Az uniós cél 12,5 százalék 2012-re.

Korábbi tájékoztatás szerint Magyarországon nagyjából 40 megawattnyi a szélerőmű kapacitás.