Vágólapra másolva!
A dán Carlsberg több európai országban, egyebek mellett Németországban is tervezi sörgyárak bezárását - számolt be hétfői számában a Berlingske Tidende.
Vágólapra másolva!

A lap szerint a bezárások azzal hozhatók összefüggésbe, hogy a dán csoporthoz került a legnagyobb brit serfőzde, a világszinten hatodik Scottish and NewCastle. Ezért a cég csökkenteni akarja telephelyei számát Franciaországban és Görögországban, mivel átveszi az S and N francia, görög, illetve még a kínai vállalkozásait is.

A Carlsberg szóvivője a németországi, norvégiai és nagy-britanniai bezárásokról elterjedt híreket azzal kommentálta, hogy "ez lehetséges, de még semmi nem dőlt el, de az igaz, hogy több nyugat-európai sörfőzdénket be akarjuk zárni".

Németországban a dán csoporthoz tartozik egyebek mellett a Holsten sörgyár Hamburgban.

Kelet-Európa hízlalja a Carlsberg profitját

Tavaly a vártnál nagyobb lett a csoport profitja elsősorban a kelet-európai értékesítés bővülésének köszönhetően, s a nyersanyagárak emelkedése ellenére a vállalat az idén is profitnövekedést vár.

A világ ötödik legnagyobb söripari csoportja 5,3 milliárd dán korona (1,04 milliárd dollár) üzemi eredményt ért el tavaly, 30 százalékkal többet, mint 2006-ban, miközben elemzők 5 milliárd koronát vártak. Az idén 5,9 milliárd korona üzemi eredményt vár a cég.

Az adózott eredmény 2,30 milliárd korona (451 millió dollár) volt, az egy évvel korábbi 1,88 milliárdot követően. Az árbevétel 9 százalékkal 44,8 milliárd koronára emelkedett.

A növekedés 90 százaléka Kelet-Európának köszönhető, elsősorban az oroszországi, illetve a lengyelországi és bulgáriai érdekeltségeknek.

A Carlsberg nemrégiben jelentette be, hogy a Heinekennel közösen 10 milliárd euróért megveszik a Scottish and Newcastle sörgyárat. Ez azt jelenti, hogy teljes egészében a Carlsberg tulajdonába kerül az orosz piacon aktív Baltic Beverages Holding, amelyen előzőleg fele-fele arányban osztozott az S and N-vel.