Picit csökkent a Severstal profitja

Vágólapra másolva!
A legnagyobb orosz acélművek, a Severstal szerdán 439 millió dollárnak megfelelő adózott eredményt jelentett az első negyedévről kisebbségi részesedések nélkül, 4,1 százalékkal kevesebbet a tavalyi első negyedévi 458 milliónál.
Vágólapra másolva!

Ezt azzal magyarázták, hogy Amerikában és Nyugat-Európában, ahol a profit növekvő részét termelik, magasabbak az adók, mint Oroszországban. Az adó előtti eredmény 2,7 százalékkal emelkedett.

Üzemi szinten az eredmények továbbra is erősek: a működés legszélesebb mutatója (EBITDA) 14,6 százalékkal 1,036 milliárd dollárra gyarapodott 904 millióhoz képest, a bevétel - a továbbra is erős keresletből és az emelkedő árakból - 16,7 százalékkal 4,309 milliárd dollárra, negyedévi rekordra bővült 3,693 milliárdhoz képest.

Az oroszországi acéltermelésben a tavalyihoz képest ellenkezőre fordult az irányzat: az EBITDA 23,6 százalékkal csökkent, de csupán azért, mert a nyersanyagárak emelkedése megelőzte a késztermékárak negyedév végi emelését. Ezt ellensúlyozta, hogy az oroszországi szén- és vasércbányászati részlegben viszont 42,6 százalékkal nőtt az EBITDA.

Más cégekbe is beszállnának

A Severstal North America 29,9 százalékkal növelte bevételét, a csoport olaszországi Lucchini részlege 8,1 százalékkal növelte a bevételét, és 9,2 százalékkal az EBITDA-eredményét.

Márciusban jelentették, hogy a Severstal 810 millió dollárért megveszi az amerikai, Maryland állambeli Sparrows Point acélkohót a nyugat-európai-indiai ArcelorMittaltól, a világ legnagyobb acélipari csoportjától.

Az ügyletet június végéig zárják, a Severstal közleménye szerint. A baltimore-i Sparrows Point kohó az Egyesült Államok egyik legnagyobb bádogtermelője. A Severstalnak már vannak kohói Michigan és Mississippi szövetségi államban is.

Az ArcelorMittal egy tavalyi amerikai versenyfelügyeleti döntés miatt vált meg a Sparrows Point kohótól, a nyugat-európai Arcelor és az indiai Mittal Steel acélművek 2006-os egyesülése miatt.

A Severstal is pályázott az Arcelorra, de az Arcelor részvényesei 2006. júniusban rendkívüli közgyűlésen elutasították a vállalatvezetés által egy hónappal korábban kötött megállapodást az egyesülésre a Severstallal, és ezzel szabad utat adtak az összeolvadásnak az indiai Mittal Steellel. Az Arcelor vezetősége a Mittal Steel ellen védekezve pártolta a tőketársítást a Severstallal.

A Severstal 2006-ban a brit-holland Corus acélművekre is pályázott, de azt a szintén indiai Tata Steel halászta el előle.

Korábban a Severstal viszont megszerezte - 70,8 százalék erejéig - a nagyságra második olasz acélipari csoportot, a Lucchinit, és 2004-ben, erre a célra alakított amerikai leányvállalata, a Severstal North America Inc., révén, 285 millió dollárért megvette az amerikai Rouge Industries vagyonát Michiganben és Mississippiben. Ezzel a Severstal a nagyságra negyedik integrált acélipari vállalat lett az Egyesült Államokban.

A Severstal North America EBITDA-eredménye tavaly a gyengébb piaci körülmények és egy olvasztó újjáépítése okozta termeléskiesés miatt 21 millió dollárra csökkent a 2006-os 143 millió dollárról. 2005-ben 89 millió dollár volt az EBITDA az amerikai részlegben.