Vágólapra másolva!
Az év első negyedében 25 százalékkal nőtt a román Tarom légitársaság bevétele a tavalyi év hasonló időszakához képest.
Vágólapra másolva!

A romániai légi közlekedés piacán rendszeres járatokat működtető társaságok közül a legnagyobbnak számító Tarom eredményei szerint a bevételek az első három hónapban elérték az 56 millió eurót. A Tarom utasainak száma 27 százalékkal nőtt 2008 első három hónapjában, ami azt jelenti, hogy a vállalat 412 ezer utast szolgált ki. Heti 300 járatának 10 százaléka Spanyolországba irányul.

Az eredmények megfelelnek az idei üzleti tervnek, amely szerint a társaság 2008 végén 276 millió euró bevételt valósít meg, egynegyeddel többet, mint 2007-ben. Az utasok számát idén 20 százalékkal növelnék, így azt tervezik, hogy 2,3 millió személyt szállítanak majd a tavalyi 1,9 millióhoz képest.

Tavaly a rendszeres járatokat magában foglaló légi közlekedés piaca elérte a 372 millió eurót. Becslések szerint ennek értéke az idén 10 százalékkal emelkedik. A Tarom mellett járatokat működtet még Romániába a Lufthansa, a Carpatair, az Air France, a Malév és a British Airways.