Az IMF szerint túl vagyunk a nehezén

Vágólapra másolva!
Túl van a nemzetközi piac a pénzügyi válság legnehezebb szakaszán, de annak hatását még jó ideig érezni lehet majd - vélte Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója egy brüsszeli tanácskozáson.
Vágólapra másolva!

Úgy vélte, elképzelhető, hogy a nemzetközi gazdaság csak a jövő év közepén tér teljesen magához. Arra is intett, hogy mivel új típusú válságról van szó, nem kizárt, hogy meg is ismétlődik. Sajátossága, hogy nem a fejlődő világból indul ki, viszont a fejlődők motorjai lehetnek a fellendülésnek.

Strauss-Kahn az Európai Parlament és az úgynevezett brüsszeli gazdasági fórum vendége volt. Az utóbbi tanácskozáson más gazdasági vezetők is felszólaltak, köztük Joaquín Almunia, az Európai Bizottság pénzügyi felelőse, aki egyebek között azt emelte ki, hogy az euróövezetben a legfrissebb hírek szerint az év első hónapjaiban a vártnál valamelyest jobb volt a gazdasági növekedés. Éves szinten az első negyedévben 2,2 százalékkal bővült a zóna gazdasága.

Almunia azt is hangoztatta, hogy reményei szerint az infláció már jövőre visszatérhet a 2 százalék körüli szintre a zónában. Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök, az euróövezeti országok pénzügyminiszteri tanácsának elnöke szintén úgy látta, hogy az áremelkedés jövőre a normális szintre mérséklődhet. Várakozása szerint az euró-dollár árfolyam is a megfelelő irányban alakul majd.