Az Ecostat 5,6 százalékra várja a szeptemberi inflációt

Vágólapra másolva!
Az idén szeptemberben a fogyasztói árak várhatóan 5,6 százalékkal lesznek magasabbak az egy évvel korábbinál - áll az Ecostat Kormányzati Gazdaság- és Társadalom-Stratégiai Kutató Intézet Mikroszkóp című kiadványában. Ugyanebben az időszakban a termelői árak szintje 6,3 százalékkal haladhatja meg az előző év azonos időszakának értékét.
Vágólapra másolva!

Tavaly júniustól a közszférában 8,3 százalékos béremelés történt a 2008. januári 13. havi egyszeri juttatás terhére. Júniustól ez a hatás kikerül a bázisból, aminek következtében a költségvetési szféra keresetemelkedésének üteme érzékelhetően mérséklődik. Az Ecostat előrejelzése szerint 2008 szeptemberében a költségvetésben 5,5 százalékos, a versenyszférában pedig 8 százalékos keresetemelkedés várható az előző év azonos időszakához képest. Ugyanebben az időszakban a nemzetgazdaság egészében a bruttó átlagkereset 7,2 százalékkal nőhet.

A kutatóintézet prognózisa szerint az idén szeptemberben az ipar belföldi értékesítése 2,7 százalékkal, az exportértékesítés 9,8 százalékkal, az ipari termelés pedig 6,9 százalékkal bővülhet az előző év azonos időszakához képest a szezonálisan és munkanaphatástól tisztított index szerint.

Az Ecostat számításai szerint a kiskereskedelemben a következő néhány hónapban stagnáló forgalom várható, majd a nyári hónapokban megindulhat a lassú növekedés. Így 2008. októberre a kiskereskedelmi forgalom volumene 1,2 százalékkal haladhatja meg az egy évvel korábbi szintet.

Szeptemberben az Ecostat 255 forint körüli euró árfolyamra és 8 százalékos jegybanki alapkamatra számít. Becslésük szerint a jelenlegi 8,25 százalékról augusztusban 25 bázisponttal csökkenti az alapkamatot a monetáris tanács.