EasyJet: veszteségtriplázás

Vágólapra másolva!
A nagyságra második európai olcsó jegyes légitársaság, a brit easyJet szerdán 57,5 millió fontos adó előtti veszteséget jelentett az üzleti éve márciussal zárult első feléről, több mint háromszor többet az egy évvel korábbi, 17,1 milliós hiánynál. Az elemzők 56 millió fontos hiányra számítottak. A nagy romlást az üzemanyagárak okozták, és a cégnél a továbbiakban sem számítanak semmi jóra ezen a téren.
Vágólapra másolva!

A bevétel 24 százalékkal 892,2 millió fontra gyarapodott az egy évvel korábbi 719 millióhoz képest, illetve 859,4 millió fontra növekedett a korábban megvásárolt, a csoportmérlegben először szerepeltetett brit GB Airways beszámítása nélkül.

Az utasforgalmi bevétel 17 százalékkal 751 millió euróra emelkedett. Közben az üzemanyagköltség 42 százalékkal 264 millió fontra nőtt.

Az utasok száma 14,7 százalékkal 18,9 millióra emelkedett, a foglaltság 81,2 százalékon maradt, miközben a kapacitás, a működtetett gépek száma, a járatok száma, a repült utaskilométerek száma és a kiszolgált repülőterek száma nőtt, 20-30 százalékos arányban. Az egy ülésre jutó bevétel 8,1 százalékkal 38,40 fontra nőtt, viszont az egy ülésre jutó adó előtti veszteség 2,08 fontra emelkedett az egy évvel korábbi 0,85 fonthoz képest. Az egy ülésre jutó költség ugyanis 11,3 százalékkal 40,48 fontra emelkedett. Üzemagyag nélkül számolva az egy ülésre jutó költség csak 7,1 százalékkal nőtt, 29,12 fontra. Az átlagos jegyár font volt, százalékkal alacsonyabb, mint egy évvel azelőtt.

A kiegészítő szolgáltatásokból - a fedélzeti és repülőtéri utasellátásból, a repülőtéri parkolásból, az autóbérlésből, a síprogramok szervezéséből, a szállodai foglalásokból, az utasbiztosítási ügynökségből, a repülőterek és a célpont közötti utaztatásból, az éjszakai utasfelvételből - a bevétel 82,9 százalékkal 141,2 millió fontra ugrott, de továbbra sem került közelebb az olcsó jegyes cégek még néhány éve is elképzelt célja, hogy előbb-utóbb akár ingyen adhatják a repülőjegyet, mert a kiegészítő szolgáltatásokból fognak nagyszerűen megélni.

Most márciusban a cég vészterhes profitfigyelmeztetést adott ki: ha az üzemanyagárak nem csökkennek, akkor bizony a cég nem fogja elérni a mostani pénzügyi évére tervezett, 20 százalékos növekedést az adó előtti eredményben.

A határidős üzemanyagárak március végére tonnánként 1000 dollár fölé emelkedtek a februári 840 dollárról, panaszolták az easyJetnél, hozzátéve, hogy ezt rövid távon semmiféle bevételnövelő akcióval nem lehet ledolgozni.

Az easyJet a tavaly szeptemberrel zárult, előző üzleti évében 61,8 százalékkal 152,3 millió fontra növelte adózott eredményét az egy évvel korábbi 94,1 millióról.

Az adó előtti eredménye 48,1 százalékkal 191,3 millió fontra nőtt 129,2 millióról.

Az utasforgalmi bevétele 9,2 százalékkal 1,626 milliárd fontra gyarapodott 1,488 milliárdról. Az utasok száma 13 százalékkal 37,2 millióra emelkedett, a foglaltság 83,7 százalékra csökkent 84,8 százalékról, miközben a kapacitás nőtt, a kontinentális Európában 29,9 százalékkal. Az egy ülésre jutó bevétel évi átlagban 4,5 százalékkal 36,57 fontra csökkent, nem utolsó sorban a nagy-britanniai repülőtéri illeték kétszeresére emelését ellensúlyozó promóciók és a kapacitásnövelés miatt. Az átlagos jegyár 43,68 font volt, 3,3 százalékkal alacsonyabb az előző évinél.

A kiegészítő szolgáltatásokból a bevétel 30,4 százalékkal 171,2 millió fontra ugrott 131,3 millióról.

A tavalyi javulás a világgazdaság akkor még tartó fellendülését, a cég növekvő kapacitásait, az üzemanyagon kívüli költségek csökkentését és az utazásoknak kedvező év eleji időjárás hatását tükrözte, azonban ennek ára volt: a társaság már tavaly panaszolta, hogy az öldöklővé vált verseny miatt csökkent az átlagos jegyár és az egy utasra jutó bevétel, és emelkedett az üzemanyag ára is.