Nőtt a BAT profitja

Vágólapra másolva!
British American Tobacco Plc (BAT), a világ második számú dohányipari csoportja szerdán 599 millió fontos adózott eredményt jelentett az első negyedévről kisebbségi részesedések nélkül, 21 százalékkal többet a tavalyi első negyedévi 495 milliónál.
Vágólapra másolva!

Az eredmény az áremeléseknek és a csoport számára kedvező valutaárfolyam-változásoknak köszönhetően emelkedett. A cégvezetés szerint nem tapasztalni, hogy a mostani nehéz időkben csökkenne a kereslet csupán az általános fogyasztói takarékosság miatt, az viszont igen, hogy a dohányosok olcsóbb fajtákra térnek át - erre ösztönzi őket az illetékek emelése is -, és ez csökkentheti a BAT profitrését.

A bevétel 16,4 százalékkal 6,772 milliárd fontra emelkedett a tavalyi első negyedévi 5,819 milliárdhoz képest, ebből a dohányilletékek és -adók leszámítása után 2,541 milliárd font volt a nettó bevétel, 13,8 százalékkal több az egy évvel korábbi milliárdnál.

A csoport 158,4 milliárd szál cigarettát adott el, 1 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. Magyarországon 1992 óta a BAT-é a Pécsi Dohánygyár.

Kevesebb dohányzó termeli ki a nagyobb profitot

A cégnél úgy becsülik, hogy a dohányzás csökkenése nem rontja az értékesítés kilátását belátható időn belül. Jóllehet a dohányzók aránya csökken, a húsz éven felüli lakosság várhatóan 11 százalékkal nő világszerte 2015-ig, így gyakorlatilag változatlan maradhat az évi 5 billió szálas világpiac cigarettából.

A BAT mindenesetre terjeszkedéssel is igyekszik biztosítani piaci helyét: februárban megvette a svéd Skandinavisk Tobakskompagni cigarettarészlegét 2,075 milliárd fontért, és a török Tekel dohánygyárat 1,72 milliárd dollárért.

Persze a konkurencia is résen volt: a brit Imperial Tobacco az idén befejezte a francia-spanyol Altadis dohányipari csoport megvételét 12 milliárd fontért, miután a Japan Tobacco tavaly fölvásárolta a másik brit versenytársat, a Gallaher csoportot.

Tavaly a BAT 12,3 százalékkal 2,13 milliárd fontra növelte az adózott eredményét a 2006-os 1,896 milliárdról kisebbségi részesedések nélkül. 2006-ban 7,3 százalékkal nőtt az adózott eredmény

Cigarettából 684 milliárd szálat adtak el, 1 százalékkal kevesebbet a 2006-9s 690,8 milliárdnál. 2006-ban 2 százalékkal nőtt az értékesítés mennyiségben. Európában, Latin-Amerikában, Észak-Amerikában és Afrikában csökkent, Ázsiában nőtt az értékesített mennyiség.

A bevétel 4,1 százalékkal 26,234 milliárd fontra emelkedett 25,189 milliárdról, a nettó bevétel 2,6 százalékkal nőtt, 10,018 milliárd fontra 9,762 milliárdról. Valutaárfolyam-változások nélkül 5 százalékkal nőtt volna a nettó bevétel.