Stabil nyereséggel zárt a Pannon

Vágólapra másolva!
A Pannon GSM Távközlési Zrt. 18,924 milliárd forint kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredményt (EBITDA) ért el az idén az első negyedévben, ami gyakorlatilag megegyezik az egy évvel korábbival - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

A közlemény szerint a cég bevétele ugyanebben az időszakban 44,957 milliárd forint volt, ami nem egészen 2 milliárd forinttal kisebb a tavalyi első negyedévinél.

A Pannon elfőzetőinek száma az első negyedévben 23 ezerrel nőtt, 2008 március végén 3,401 millió volt, 350 ezerrel több a tavaly március véginél.

Az egy előfizetőre eső átlagos havi díj az első negyedévben 4.157 forint volt, mintegy 400 forinttal kisebb a bázisénál.

Az első negyedév végén a Pannon aktív SIM-kártyákra vetített piaci részesedése 33,5 százalék volt, ami 0,2 százalékpontos emelkedés az előző negyedévhez képest. Az előfizetői bázison belül a számlás ügyfelek aránya tovább emelkedett, elérte a 40,5 százalékot, míg 2007 végén 39,7 százalék volt.

A beruházásokra fordított összeg 2007 első negyedévéhez képest 1,7 milliárd forinttal, 3,401 milliárd forintra emelkedett, ami elsősorban a folytatódó 3G-fejlesztéseknek köszönhető.

A Pannon ugyanakkor csökkentette működési költségeit és több területen javította a költséghatékonyságot: a működési kiadások átlagosan az éves inflációnál kisebb mértékben nőttek. A növekvő hatékonyság, a magasabb ügyfélszám és az alacsonyabb értékcsökkenési költségek hatására a működési nyereség 0,7 százalékkal nőtt. A negyedév teljes működési nyeresége 13,6 milliárd forint volt, ami 103 millió forinttal több a 2007 azonos időszakában elértnél.