Csökkent a német munkanélküliség

Vágólapra másolva!
Áprilisban Németországban szezonális kiigazítással 7 ezerrel 3,299 millióra csökkent a munkanélküliek száma, az arány 7,9 százalékos maradt, jelentették a német munkaügyi hivatalban szerdán. A márciusról korábban jelzett 7,8 százalékos arányt szerdán 7,9 százalékra módosították. Az elemzők 30 ezres csökkenést vártak áprilisról, a márciusi, 55 ezres csökkenés után.  
Vágólapra másolva!

Szezonális kiigazítás nélkül a munkanélküliek száma 93 ezerrel 3,414 millióra fogyatkozott, az állástalanok aránya 8,1 százalékra csökkent a márciusi 8,4 százalékról.

Németországban március végén 40,225 millióan voltak állásban március végén szezonális kiigazítással, 65 ezerrel többen, mint február végén, közölték szintén szerdán a szövetségi statisztikai hivatalban. Tavaly március végén 39,534 millió volt az állásban lévők száma.

Kiigazítás nélkül március végén 39,928 millióan voltak állásban, 143 ezerrel többen, mint február végén, közölték szintén szerdán a szövetségi statisztikai hivatalban. Tavaly március végén 39,241 millió volt az állásban lévők száma kiigazítás nélkül.

Szilárd, de lassú gazdasági teljesítmény

A német gazdaság növekedése is lassul az idén, de a vártnál kevésbé. Az Európai Bizottság a februári, időközi előrejelzésében 1,6 százalékra rontotta jóslatát az idei német gazdasági növekedésre a tavaly őszi előrejelzésben valószínűsített 2,1 százalékról, de most hétfőn, a tavaszi előrejelzésében 1,8 százalékra javította prognózisát Németország számára.

Németországban a foglalkoztatottak száma az exportgazdaság bővülése és a sok beruházás miatt nő - ezeket a vállalatok felé bőven, rekord ütemben áramló hitelek táplálják -, ugyanezért csökken a munkanélküliség, de az inflációtól tartósan elmaradó, szerény - az egész EU-ban legkisebb ütemű - béremelkedés miatt a javulás nem látszik meg a lakossági fogyasztáson, a GDP-növekedés legfontosabb kínálati oldali tényezőjén. A lakossági fogyasztás, rendre éves összehasonlításban, tavaly az első negyedévben 0,5 százalékkal csökkent - nem utolsó sorban az áfaemelés hatására -, a második és a harmadik negyedévben 0,1-0,1 százalékkal nőtt, az utolsó negyedben 1,5 százalékkal csökkent.

Export- és beruházásvezérelt növekedés

A német gazdasági növekedés fő forrása kínálati oldalon továbbra is a beruházás és az export, miközben a foglalkoztatás növekedésének ára egyszersmind az életszínvonal lassú romlása. A gazdasági növekedés viszonylagosan mind kevésbé van rászorulva a hazai fogyasztásra.

A német gazdaság tavaly nagyrészt szilárdan teljesített, de az év végét már lassulás jellemezte, ezért tavaly az évi átlagos gazdasági növekedés 2,5 százalékra, munkanapokkal kiigazítva 2,6 százalékra csökkent a 2006-os 2,9 százalékról, illetve munkanapokkal kiigazítva 3,1 százalékról.