Magánosíthatják a Deutsche Bahnt

Vágólapra másolva!
Zöld utat kapott a Deutsche Bahn privatizációja, miután a CDU-SPD nagykoalíció megállapodott a vállalat 24,9 százalékának eladásáról. Az utolsó állami kézben lévő német konszern privatizálásából 5-8 milliárd ezuuró bevételre számít a német kormány -írja a Népszabadság szerdai száma.
Vágólapra másolva!

A befolyó összeget egyenlő arányban fordítják vasúti infrastruktúra-fejlesztésre, vállalatfelvásárlásra (pénzügyi beruházásokra) és adósságkezelésre.

Az Angela Merkel kancellár vezette CDU korábban a Spedition Schenker szállítmányozási cég, valamint a személy- és teherforgalmat érintő privatizációban nagyobb szerepett szánt volna a magántőkénk, hiszen a konszern 49,9 százalékát szerették volna eladni, azonban az SPD berkeiben a balszárny erős ellenzése kísérte a privatizációt, így Kurt Beck pártelnöknek 24,9 százalékos kompromisszumért is meg kellett vívnia a maga csatáját pártján belül.

A magánosításhoz szükséges a Deutsche Bahn tőzsdére vitele is, ennek azonban mégkeresik a megfelelő időpontját. Valószínűleg ez november előtt nem következik be, hiszen a tőzsdét a kedvezőtlen világpiaci folyamatok tartósan lefelé nyomják - tudósít a Népszabadság.