Támogatják az egri török fürdőt

Vágólapra másolva!
A terveknek megfelelően augusztusban megnyílik az új gyógyászati szárny, decemberre pedig befejeződik a 400 éves múltú egri Török fürdő rekonstrukciója - jelentette be az Eger Termál Kft. vezetője hétfőn Egerben.
Vágólapra másolva!

Mindez lehetővé teszi, hogy a radon tartalmú gyógyvízzel működő létesítményt, amelyet eddig csupán a reumatikus panaszokkal beutaltak használhattak, megnyissák a nagyközönség előtt - mondta Szente János a közel 800 millió forint értékű beruházás bokrétaavatója alkalmából tartott sajtótájékoztatón.

A cégvezető emlékeztetett arra, hogy az önkormányzati tulajdonú társaság 2006-ban 466 millió forintot nyert a Magyar Turisztikai Hivatal által a működő műemlék fürdők felújítására kiírt pályázaton.

Az egri és a Heves megyei önkormányzat egyaránt 110-110 millió forintot biztosított a beruházás megvalósításához. Ezt 92 millió forintnyi saját forrással egészítette ki a társaság.

A 3000 négyzetméternyi hasznos alapterületen 11 medence működik majd, vagyis a 6 meglévő medence felújítása mellett öt újat alakítanak ki - tette hozzá

Magyarországon egyébként 16 működő műemlékfürdő található. A 2006-os pályázaton öt budapesti mellett az egri volt az egyetlen vidéki fürdő, amely támogatáshoz jutott - mondta Szente László.