Csődöt jelentett az Eos Airlines

Vágólapra másolva!
Csődbe jutott az üzleti utakra szakosodott amerikai Eos légitársaság, és hétfőtől már le is állítja gépeit. Alkalmazotti állománya zömét elbocsátja.
Vágólapra másolva!

A New York-i székhelyű, kizárólag üzleti osztályon utaztató légitársaság utoljára vasárnap repül a londoni Stansted és a New York-i Kennedy repülőtér között.

A társaság vezérigazgatójának hétvégi nyilatkozata szerint az erős verseny és a hitelkörnyezet kényszerítette az Eost hogy önként csődöt jelentsen.

Az amerikai repülési ipar cégeit alaposan megtépázza a gazdaság gyengesége és a magas üzemanyagárak. Még a tőkeerős, vezető légitársaságok körében is egyre több a fúziós kezdeményezés: egy április közepi bejelentés szerint a világ legnagyobb légitársaságává olvad össze az amerikai Delta Air Lines és a Northwest Airlines, miközben az eddigi ágazati legnagyobb, az American Airlines, valamint a United Airlines és a Continental is lehetséges fúziós társak után kutat.