Nem várt nyereség a Fordnál

Vágólapra másolva!
Százmillió dollár adózott nyereséget jelentett a Ford amerikai járműipari óriás első negyedévéről, ami különösen kiemelkedő a múlt év azonos időszakának 282 millió dolláros veszteségéhez képest.
Vágólapra másolva!

A vállalatóriás a folytatódó tevékenységek eredményeként 525 millió dolláros többletet közölt 2008. első negyedévében. Ugyanakkor az árbevétel 8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól és 39,4 milliárd dollár lett.

A gyártó az amerikai piacon a harmadik helyre szorult, és helyzetét tartósíthatja, hogy amerikai gyártótevékenységének csökkentését tervezi, a folyó negyedévben az eddiginél 20 ezerrel kevesebb jármű előállítását Ez azt jelentené, hogy 2007. második negyedévéhez képest 110 ezerrel kevesebb Ford hagyja el az amerikai üzemeket.

Az amerikai karcsúsítás összefügg a cégnél elhatározott nagy létszámcsökkentéssel: összesen 54 ezer alkalmazottnak ajánlott fel végkielégítést. A Ford eladásai tavaly 12 százalékkal, 2,558 millió járműre estek vissza.