Kivonulhat a Lidl Lengyelországból

Vágólapra másolva!
Nem bírta a versenyt a lengyel piacon a Magyarországon is aktív Lidl, ezért kivonul az országból - írja a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

A Rzeczpospolita című varsói lap információi szerint a tulajdonos, a német Schwarz-csoport túl lassúnak találta a hálózatnak és eredményének a fejlődését. A Lidl a lengyel piacon jelenleg 260 hipermarkettel rendelkezik, és 2007-es árbevétele 1,88 milliárd zloty volt, növekedési tempója legfőbb vetélytársainak a felét sem érte el. Ez az 550 millió eurós forgalom a csoport évi 50 milliárd eurós árbevételében jelentéktelen tétel. Ezért döntöttek a kivonulás mellett, mint ahogy korábban a norvég piacot is otthagyták. A Lidl cáfolta a lap hírét.

Nem a Lidl lenne pedig az első nagy kiskereskedelmi lánc, amelyik lemond lengyel piacról. Az utóbbi két évben felszámolta lengyelországi hálózatát a holland Ahold, a német Plus, valamint a francia Geant és Leader Price.

Az újság úgy tudja, hogy a bolthálózatot mintegy 250 millió eurórért adná el a tulajdonos, és a legesélyesebb jelölt a német Aldi, amely nemrégiben nyitotta meg első üzleteit Lengyelországban és a francia Auchan, amelynek viszont már évtizedes múltja van az országban. Elemzők szerint az Aldinak lenne sokkal nagyobb szüksége a Lidl üzleteire, mert többszöri halogatás után igen lassan fejlődik, így könnyen marginalizálódhat az éles verseny jellemezte piacon. Pedig a szektor kilátásai igencsak vonzóak, az Euromonitor International szerint a diszkontláncok forgalma Lengyelországban a következő négy évben 20 százalékkal, 17,1 milliárd zlotyra fog emelkedni - írja a Napi Gazdaság.