Megéri tüzifával fűteni

Vágólapra másolva!
Tonnánként 10-12 ezer forinton stagnál tavaly óta a tüzifa ára, főként az elmúlt két év enyhe téli időjárása miatt - mondta Jung László, az Egererdő Erdészeti Zrt. vezérigazgató-helyettese csütörtökön, egy, a megújuló energiaforrásokkal foglalkozó nemzetközi konferencián a Budapesti Vásárközpontban.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt enyhe telek miatt gyenge volt a kereslet tűzifa iránt a lakosság részéről, így az erdőkben jelentős készletek halmozódtak fel. Az árak így nem tudtak emelkedni, pedig fűtőérték-alapon összehasonlítva még így is jóval olcsóbb energiaforrásról van szó, mint a kőolaj. Az alternatív energiaforrásnak számító tűzifából a magyarországi erdőkben évente mintegy 2,8 millió tonnát állítanak elő, ebből több mint 1,8 millió tonnát a lakosság, kevesebb mint 1 millió tonnát pedig a nagy biomassza-erőművek használnak fel.

Még 2001-ben, a négy magyarországi erőmű biomasszára való átállása előtt egy tonna tűzifa 3 ezer forintba került, és az erdészeti ágazat a külpiacokon sem tudott mindig túladni a jelentős készleteken. Az erőművek átállásával 2003-tól belföldi kereslet lett a fára, amelynek eredményeként 6 ezer forintra ugrott az ár, ami 2006-ig fokozatosan emelkedett gyakorlatilag a mai árszintre. Az árak mindig logisztikai, áfa és egyéb költségek nélkül értendőek, egy tonna egy köbméternek felel meg.

A megnövekedett kereslet nem veszélyezteti az erdőket, ugyanis Magyarországon az erdőgazdálkodás világszinten az egyik legszigorúbb állami kontroll alatt áll. Ugyanakkor növekedési lehetőség sincsen már a természetvédelem sérülése nélkül, így további biomassza-erőművek üzembeállásával az alapanyagigény csak energiaültetvényekről vagy importból fedezhető. A lakossági földgáz-hálózat elterjedtsége miatt korlátozott a lakossági kereslet a tűzifa iránt, pedig környezetvédelmi megfontolásokból is a tűzifa alapú, decentralizált energiaellátás terjedése indokolt lenne. Jung László szerint az ilyen jellegű, hőtermelési célú biomassza-felhasználást beruházási oldalról kellene támogatni, mint ahogyan például Németországban.

A tűzifa nem tévesztendő össze a ipari fával, amiből 3,7-3,9 millió tonnát termelnek ki évente Magyarországon. Ennek az értékes faalapanyagnak az ára 30-70 ezer forintba kerül köbméterenként, ezekből energetikai célra sosem kerül. Ezzel szemben a tűzifát energetikai célokon kívül másra gyakorlatilag nem lehet használni. Csakis energetikai megfontolásokból fakivágások nem zajlanak Magyarországon, mint ahogy a tévhittel ellentétben fairtások sem. Olyan esetekben történik fakivágás, ha ugyanazon a helyen facsemete is fejlődik már - mutatott rá.

A régió legnagyobb, megújuló energiával foglalkozó szakmai kiállítása, és ehhez kapcsolódóan a konferencia szombatig tart. A rendezvény keretében 2 500 négyzetméteren 80 kiállító mutatja be az energiahatékony fűtéshez, hűtéshez, áramtermeléshez és vízmelegítéshez, valamint ezek finanszírozásához kötődő megoldásait.