Gráf: idén is emelkednek az élelmiszerárak

Vágólapra másolva!
Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter szerint az idén is a tavalyihoz hasonló, 10 százalékot meghaladó mértékű élelmiszerár emelkedés várható Magyarországon. A miniszter erről csütörtök reggel a közszolgálati televízió Nap-kelte című műsorában beszélt.
Vágólapra másolva!

Megjegyezte ugyanakkor, hogy mérsékelheti az árakat a tavalyinál jobb gabonatermés. Erre véleménye szerint minden eshetőség adott, ugyanis az időjárás lényegesen kedvezőbb idáig, mint 2007 hasonló időszakában.

Gráf József beszélt arról is, hogy az unió restriktív, visszafogást ösztönző agrárpolitikáját felül kell vizsgálni, ugyanis megváltoztak a világgazdasági körülmények. Erre jó alkalmat kínál a Közös Agrárpolitika (KAP) elkezdett felülvizsgálati folyamata. Jelezte azt is, hogy Magyarország már korábban sem értett egyet az uniós mezőgazdasági politika irányával.

Belpolitikai kérdésekről szólva azt a véleményét hangoztatta, hogy a jelenlegi koalíció újraélesztésének kérdése még nincs teljesen lezárva. Az agrárminiszter - aki egyben tagja az MSZP elnökségének is - kiemelte, hogy egy előrehozott választás sem az MSZP, sem az SZDSZ, de az ország érdekét sem szolgálná.

Gráf József szerint a kisebbségi kormányzás lehetőség a gondok megoldására, és azt meg kell próbálni, ám vannak olyan helyzetek, mint például a költségvetés vagy az adótörvények megszavazása, amikor a többséget biztosítani kell, és ehhez a politikai kompromisszumokat meg kell kötni.

"Nyitottnak kell lennünk a fő gazdaságpolitikai kérdésekben az MDF és a Fidesz felé is. Nem lehet kisebbségi kormányzásban elzárkózni más politikai nézetek elől" - mondta az agrárminiszter. Úgy vélte, a magyar politikai elit tagjai "mikor nagy kérdésekről van szó, tudnak felelősen gondolkodni, és meg tudják találni a közös nyelvet."

A miniszterelnöki poszt esetleges betöltésére vonatkozó újságírói kérdésre Gráf József hangsúlyozta, hogy egész életében az agráriumban dolgozott, s úgy gondolja, erre a képességei megfelelnek. Azt nem nagyon tudja elképzelni, hogy az egészségügy vagy az oktatás problémáival mélyrehatóan foglalkozzon - tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy semmiképpen nem vállalná-e a miniszterelnöki posztot, azt mondta: "Én azt gondolom, hogy nincs is ilyen forgatókönyv, ez egy politikai kívánalom, tényleg a politikai kompromisszumkészségem, a másik oldal iránti nyitottságom hozza fel ezeket a véleményeket. Én azt gondolom, hogy ez nem aktuális jelen pillanatban."

Hozzátette: a politikában azt, hogy "soha" vagy "semmi", nagyon nehéz kimondani. Ugyanakkor leszögezte, hogy szerinte "ez a forgatókönyv nem fog bekövetkezni."