Megmenti a Gyümölcskutatót az állam

Vágólapra másolva!
Elfogadta a Szerencsejáték Zrt. 2007. évi beszámolóját, intézkedett a Ceglédi Gyümölcstermesztési Kutató- Fejlesztő Intézet Kht. fizetőképességének fenntartásáról, és engedélyezte a Vám- és Pénzügyőrség számára nyílt közbeszerzési eljárás elindítását a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (NVT) Zrt. szerdai ülésén.
Vágólapra másolva!

A Ceglédi Gyümölcstermesztési Kutató- Fejlesztő Intézet Kht. fizetőképességének fenntartása azért fontos, mert a cég vezetése lejáró kötelezettségekkel szembesült - jelezte Száraz Gábor, az NVT szóvivője. A szóvivő azonban nem említette meg a fizetőképesség fenntartásához szükséges összeg nagyságát. Döntés van arról, hogy a ceglédi intézménnyel együtt az ország mind a négy gyümölcstermesztési kutatóközpontja állami kézben marad, és a későbbiekben valamilyen formában egységesen működnek tovább - mutatott rá Száraz Gábor.

A Szerencsejáték Zrt.-ről szóló döntés jelentőségét az adja, hogy a cég az egyik legnagyobb olyan társaság, amelyet az állam tartósan tulajdonában tartana. A cég árbevétele 2007-ben 143 milliárd forintot tett ki, ami 1,5 milliárd forinttal haladja meg a 2006. évit - közölte Somorai László, a Szerencsejáték Zrt. szóvivője. Az NVT a szerdai ülésen jóváhagyta azt is, hogy a Vám- és Pénzügyőrség nyílt közbeszerzési eljárást írhasson ki irodavásárlásra. Ez azért indokolt, mert a testület létszámbővítésen és centralizáción esik át.