IMF: Túlfűtött az orosz gazdaság

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Az IMF szerint túlfűtött az orosz gazdaság és lehűtésére az ország jegybankjának kamatot kellene emelnie. A túlfűtöttség jele, hogy az idei első negyedévben már 8 százalék körüli volt a GDP éves növekedési üteme, a kiskereskedelmi eladások márciusban az egy évvel korábbit 16 és fél százalékkal haladták meg, az infláció csaknem 12 százalékos ütemet ért el.

Elemzői vélemények szerint is le kell fékezni a hitelkiáramlást, a jegybanknak újabb kamatdrágítást kell végrehajtania, a februárban végrehajtott 25 bázispontos alapkamat-emelésnek a hatása igen korlátozottan érvényesült, az ilyen lépések kihatását amúgy is mérsékli a kötött árfolyam politikája. Az IMF szerint remélhető, hogy a februári kamatlépés csak az első volt a hasonló lépések sorában.