Gyorsan fejlődik az online kereskedelem

Vágólapra másolva!
Az elektronikus kereskedelem a világ nagy részén már teljesen hétköznapi, az Európai Unió e-kereskedelmi volumene már vetekszik az USA piacával - hangzott el az első magyarországi E-Business Symposiumon. A kelet-közép-európai régió is fejlődik, Magyarországon is sokak számára természetes az online vásárlás. A szolgáltatások egyre elterjedtebbek, az online kereskedelem mintegy 70 százaléka például ételrendelés.
Vágólapra másolva!

A hazai internetezők közel 20 százaléka vásárolt már neten, ráadásul, aki egyszer elektronikusan vásárolt, sokkal hajlamosabb a későbbiekben is ezt a csatornát használni - derül ki a GfK kutatásából. Ennek egyik oka lehet, hogy szintén a GfK adatai alapján az interneten vásárlók 80 százalékának csak pozitív tapasztalatai vannak. A magyar fogyasztók körében is egyre bővül az online tévé- vagy rádiózás, és egyre többen lennének itthon is hajlandóak az online fizetésre - mondta el a GKIenet ügyvezetője, Kis Gergely. A GKIenet adatai szerint továbbá 2008. márciusában már mintegy 1900 e-bolt működött Magyarországon, és a növekedési arány közel 50 százalékos.

Éjjel-nappal nyitva

A vásárlás mellett az internet további fontos erénye, hogy rendkívül könnyű előzetesen tájékozódni mindenről. Egyre inkább terjednek az áru- és szolgáltatás-összehasonlító oldalak. Bár korábban csak információszerzésre használták őket az ügyfelek, ma már egyre nő a vásárlók aránya is. Az online összehasonlító oldalak mellett egyre szaporodik az internetes aukciós oldalak száma is, sőt nő az ott regisztrált ügyfelek száma is. Az aukciós oldalak előnye, hogy itt nem az eladónak kell keresnie a vevőt, inkább a vevő keresi a terméket, sőt, akár olyan terméket is, amelyhez máshol már nem fér hozzá. Ráadásul éjjel-nappal "nyitva" van, azaz elérhető.

A hazai online könyvkereskedelmi piac az e-kereskedelem egyik húzóágazata. Bár a rendszeres olvasók száma visszaesik, de egyes adatok szerint ma már a hazai könyvforgalom 8 százalékát adja az online piac. Ez vélhetően köszönhető a kényelemnek, vagy annak, hogy az interneten egyszerűbb megtalálni a keresett könyvet, ugyanakkor egy vidéki kisvárosban is "ugyanakkora a kínálat", mint a fővárosban. A könyvpiac két nagy szereplője szerint Magyarországban 12-15 százalékra nőhet az online könyvvásárlás aránya - persze, ez az arány az Egyesült Államokban már most 15-20 százalék körüli.

A cégek is aktívak

A vállalatok számára is egyre fontosabbá válik az online kommunikáció, azaz a webkettes eszközök használata - mondta el Bőgel György, a CEU Business School tanára. Egyre gyakrabban használja a felhasználó a szavazásokat vagy a mások tapasztalataira épülő fórumokat, hogy tájékozódjon a világ dolgairól. A web 2.0 tehát mindenképpen beszivárog az e-businessbe is, mivel a vállalatok is ezen keresztül érhetik el legfontosabb közösségüket, a fogyasztókat.

Az e-business természetesen nemcsak az elektronikus kereskedelemről szól. Amint az első e-business szimpóziumon is elhangzott egyre többen használják az online szöveg- vagy ábrakészítő alkalmazásokat. Ezeknek természetesen fontos előnyük, hogy nagy részük ingyenes, viszont hátrányos lehet, hogy a vállalati rendszerrel kompatibilitási problémák merülhetnek fel.