Felvásároltak két hazai Siemens-céget

Vágólapra másolva!
A holland De Lage Landen felvásárolta a magyarországi Siemens Finance Zrt.-t és Siemens Leasing Kft.-t. A felvásárlás illeszkedik a De Lage Landen közép-kelet-európai terjeszkedési terveibe.
Vágólapra másolva!

A De Lage Landen, a magas színvonalú eszközalapú finanszírozási termékek világszerte működő szolgáltatója a két Siemens-cég felvásárlását követően, 2008. március 31-től mindkét társaság neve megváltozott, De Lage Landen Finance Zrt.-re, illetve De Lage Landen Leasing Kft.-re. A változás nem érinti a cégek munkavállalóit, vezetőit és a cégek elérhetőségeit.

A holland De Lage Landen, már folytat pénzügyi tevékenységet Magyarországon és Romániában a szállítmányozási ágazatban. A jelenlegi felvásárlás illeszkedik a vállalat közép-kelet-európai terjeszkedési politikájába és kedvező helyzetet teremt ahhoz, hogy a De Lage Landen Magyarországon is beléphessen olyan stratégiai fontosságú területekre, mint például az irodatechnikai és infokommunikációs eszközök, anyagmozgató és építőipari gépek, élelmiszeripari és mezőgazdasági gépek, valamint az egészségügyi berendezések finanszírozása.

Fontos változás, hogy a felvásárlással egyidőben a De Lage Landen a közép-kelet-európai regionális központját is Magyarországra helyezi át. A holland vállalat Közép-Kelet-Európáért felelős alelnöke, Frans Janssen úgy véli, hogy a Siemens Leasing Kft., a Siemens Finance Zrt. és a De Lage Landen "tökéletesen összeillik".

Kiemelte: a Siemens Leasing Kft., a Siemens Finance Zrt. és a De Lage Landen egyaránt ismert értékesítő illetve finanszírozó társaságok, hasonló iparágakban érdekeltek, üzleti tevékenységükben egyaránt sikeresek. A De Lage Landen európai terjeszkedési politikája erőteljesen Közép-Kelet-Európára összpontosít.