Az Apple a leginkább csodált vállalat

Vágólapra másolva!
A Fortune magazin összeállította a legnagyobbra tartott vállalatok 20-as toplistáját. A rangsor elején olyan cégek végeztek, amelyeknek az innováció, a vezetőség és a tőkeerő területén kiemelkedő eredményeik vannak. A listát 3700, több tucatnyi iparágban dolgozó ember megkérdezésével állították össze.
Vágólapra másolva!

1.

A leginkább csodált vállalat ebben az évben az Apple számítástechnikai cég, amely különösen azért megsüvegelendő, mert 10 évvel ezelőtt még úgy tűnt, az Apple akár el is tűnhet. A Fortune szerint Steve Jobs elnök-vezérigazgató mindig elő tudott húzni valamit a cilinderéből, amellyel a szilíciumból és a szoftverekből varázsolt valamit. Így sikerült egy 24 milliárd dolláros forgalmú céget fölépítenie egy egyszázalékos piaci részesedésből. A titok, ami az iPod sikerét is okozta, egyszerűen az, hogy az Apple termékei működnek, és ha többet veszünk belőle egynél, akkor még jobban dolgoznak - véli a Fortune. A cég az iparágon belül is első lett.

2.

Az ezüstérem a Berkshire Hathaway befektetési társaságé, amelyben közel 40 százalékos tulajdonnal rendelkezik Warren Edward Buffett, az "omahai bölcs". A Fortune szerint, ha a csodálatot a gyakorlatban akarjuk megtapasztalni, elegendő, ha megnézzük a cég tőzsdei chartját. Míg más pénzügyi részvényeket ledorongoltak a kedvezőtlen körülmények, a befektetők közel 30 százalékkal tornászták föl a Berkshire árfolyamát. A Wall Streeten általános vélemény szerint a cég és sokra tartott vezetője Warren Buffett egy olyan páratlan képesség birtokában van, amellyel a ma problémáit képes a holnap profitjává alakítani. Ennek kulcsa "a rövid távú eredményekre fordított figyelem teljes hiánya" lehet, ahogyan azt a Washington Post elnök-vezérigazgatója, Don Graham megfogalmazta. (A lap 18 százaléka egyébként a Berkshire tulajdonában van.) A Berkshire nemrég kötvénybiztosítót alapított, emellett 800 millió dollárt invesztált a subprime-válságban alaposan megpörkölődött svájci Swiss Re cégbe is.

3.

A dobogó legalsó fokán a General Electric (GE) található, amely sokáig az első helyen is állt, persze a hírneve nem sokat kopott. Bár az embernek először egy villanykörte képe villan föl a GE nevét hallva, a vállalat nyereségének fele már pénzügyi szolgáltatásokból származik, de júliusban bejelentette, hogy kiszáll a subprime piacból - épp mielőtt a nagyobb baj kibontakozott volna. Így a válság nem érintette a cég bevételeit jelentősen. A 173 milliárd dollárra becsült értékű vállalat évente 15 százalékos nyereségnövekedést teljesít, ami igencsak figyelemre méltó egy ekkora cég esetében.

4.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

A Google saját iparágában, az internetes szolgáltatások és kereskedelem területén csupán a második lehetett az IAC (InterActive Corp) mögött. A Microsoft talán nagyobb, de a tech-világban minden a Google körül forog - fogalmaz a Fortune. Mottója - "Do no evil!", magyarul "Ne tégy rosszat!" - egyfajta hippokratészi esküvé lett a Szilícium-völgy többi cége között is. A versenytársak szerint a meetingeken a Google-fiúk olyan emberbarátinak tűnnek, mint a mikulás manói. "Mi a jó a webnek" - kérdezgetik, és természetesen, ami jónak bizonyul az internet számára, az általában pompás a Google számára is.

5.

Toyotáját az elmúlt évben több amerikai csúcsvezető is másik márkára cserélte, ezenkívül első NASCAR-idényében meglehetősen megalázó szerepet tölt be, és kifogástalan minőségről szóló hírneve is beszennyeződött némileg. Ennek ellenére ezek csak afféle fekvőrendőrök voltak a Toyotának, amely közben a Fordot megelőzve a második helyre kormányozta magát az amerikai teljes járműpiacon, míg világszinten már az első helyen van. (Pedig a japán autógyár szerint a tavalyi kemény év volt számára..) A Toyota továbbra is jókora kapacitást és tőkét fektet a hibrid-technológiába, miközben az ágazat egyik legegészségesebb profitját produkálja. Egyébként az ágazaton belül a japán autógyár így is csak a második a német BMW mögött.

6.

A Starbucks kávézó-láncolat saját iparágán belül csak második a McDonald's mögött. A szédítő növekedés évei után gondoktól fő a vezetők feje a Starbucksnál, amely így négy helyet csúszott vissza a legutóbbi lista óta, a gyenge forgalom, a túlterjeszkedés és az erős konkurrencia miatt. Emiatt tőzsdei forgalma is csak fele az egy évvel ezelőtti elbűvölő teljesítményének. Mindennek ellenére a Starbucks keresett maradt, és a brand, ha sérült is valamelyest, még mindig erőtől duzzad.