A Takeda megveszi a Millenium Pharmát

Vágólapra másolva!
Japán legnagyobb gyógyszergyártó vállalata, a Takeda Pharmaceutical Co. Ltd., a massatsusettsi Millenium Pharmacial Inc.-t felvásárolta 8,8 milliárd dollárért azzal a céllal, hogy fellendítse a japán cég onkológiai üzletágát. 
Vágólapra másolva!

A részvényenkénti 25 dolláros ajánlat, amit a Millenium Pharma vezetősége elfogadott 53 százalékkal magasabb a 16,53 dolláros szerdai Wall streeti záróértéknél.

Az átvétellel a Takeda portfóliójába kerül a Velcade nevű vérrák elleni gyógyszer szabadalma is, amelyből az amerikai cég 320 és 345 millió dollárnyi 2008-as bevétellel kalkulált.

A két vállalat közös nyilatkozatában szögezte le, hogy az üzlet feltétele volt részvényesek többségének beleegyezése.

A Takeda tanácsadója az USB, míg a Milleniumé a Goldman Sachs volt - tudta meg a Reuters.

A Takeda egyúttal saját részvényeit is visszavásárolja 593 millió dollárért.

A bejelentéseket követően a Takeda részvényei a tokiói tőzsdén 2,5 százalékos eséssel 5410 jenen zártak, ami a Nikkei 1,3 százalékos zuhanása alatti teljesítmény.