Enyhe javulást várnak a vállalatok

Vágólapra másolva!
Az Ecostat kis- és középvállalati (kkv) konjunktúra-indexe 2008 márciusában 97,8 százalék, egy hónappal korábban 93,6 százalékot, tavaly márciusban pedig 83,7 százalékot tett ki - közölte az Ecostat Kormányzati Gazdaság-Társadalom-Stratégiai Kutató Intézet.
Vágólapra másolva!

Az Ecostat közleménye a döntően hazai tulajdonú vállalkozások 2008 első három hónapjában növekvő bizakodással tekintenek gazdasági lehetőségek változására, mint pár hónappal korábban. A fiskális kiigazítást követően a cégek nem számítanak további megszorításokra, az üzleti szektorban a tavalyinál kedvezőbb adottságok várhatók.

Az elmúlt három hónapban a hazai vállalatok mintegy 30 százalékának termelése nőtt az előző időszakhoz képest. Csökkenő teljesítményről hasonló arányban adtak számot a vállalkozások, változatlan kibocsátást 40 százalékuk jelzett.

A kis- és középvállalatok majdnem fele a következő negyedévben teljesítménye növelésével, 38 százalékuk szinten maradásával számol. A pesszimista cégek aránya, az előző hónapokhoz képest 13 százalékkal csökkent. A lanyha keresleti viszonyokra tekintettel tevékenységük bővítését a cégek többsége nem tartja időszerűnek.

A vállalatok üzleti hangulata a második negyedévtől várhatóan tovább javul, ami részben a belső fogyasztás fokozatos élénkülésének, részben a múlt évben jelentős veszteségeket elszenvedő ágazatok, a mezőgazdaság és az építőipar eredményjavulásának köszönhető. A negatív világgazdasági tendenciák e vállalkozói kört kevésbé érintik, mint a nagyvállatokat, értékesítésük döntő hányada ugyanis a hazai piacokon realizálódik.

A hazai vállalkozások likviditási helyzete az adórendszer átalakítása, az élőmunkát sújtó terhek racionalizálása nélkül rövid időn belül nem javítható. A közvetlen költségek változására "érzékeny" szektor jövedelmezőségét a növekvő infláció is rontja. A kkv szektor márciusi előrejelzése szerint likviditása fennmaradása a cégek több mint felénél, javulása 26 százalékuknál valószínű. Romló pénzügyi helyzetre számít minden ötödik vállalat.

Az idei évre a legtöbb kutatóintézet, köztük az Ecostat javuló gazdasági feltételeket prognosztizál, a bruttó hazai termék növekedése több mint egy százalékponttal meghaladja a múlt évit. A lassú és folyamatos élénkülést továbbra is a lakossági fogyasztás, a növekvő üzleti beruházások, valamint az export bővülése biztosítja. Az EU-s támogatások élénkülése - amellett, hogy javítja az infrastrukturális feltételeket - a projektek megvalósításával pótlólagos keresletet támaszt más ágazatok tevékenysége, termékei iránt.

A belföldi piacon a vállalatok 33 százaléka növekvő keresletben bízik, 15 százalék a vevőkör szűkülésétől tart. Az exportpiacokon javuló lehetőségeket vár a kkv-k 23 százaléka, változatlant 71 százalék.

A kis- és középvállalatok megítélése szerint fejlődésüket döntő mértékben a magas munkáltatói járulékok, a gyenge hazai vásárlóerő és a túlzott adóterhek akadályozzák.

A vállalkozások 43 százalékának véleménye szerint az üzleti klímában rövid távon nem várható változás, fele úgy ítélik meg, hogy a makrogazdasági feltételek negatívan befolyásolják majd a működésüket.

A foglalkoztatottak száma a következő hat hónapban nem változik érdemben: a cégek 31 százaléka új munkaerő-felvételét, 24 százalékuk a felduzzadt létszám miatt az állomány egy részének leépítését tervezi.

A hazai tulajdonú vállalatok márciusi előrejelzése szerint egy éven belül új fejlesztést 49 százalékuk indít. A cégek fejlesztési aktivitása az utóbbi két hónapban meglehetősen magas, a mérőszámokból kirajzolódó tendencia javuló. Az EU-s támogatások rendszer a kis-és középvállalatokat kiemelten kezelik, fejlesztési és beruházási teljesítményük várhatóan emiatt is élénkülni fog.