Hatott a Bernanke-beszéd New Yorkban

Vágólapra másolva!
 A New York-i értéktőzsde fő mutatója, a Dow Jones ipari átlag (DJIA) szerdán 45,44 pontos, azaz 0,36 százalékos veszteséggel 12 608,92 ponton zárt, 4,94 százalékkal az év végi értéke alatt.
Vágólapra másolva!

A Nasdaq piac összetett mutatója 1,35 pontos, azaz 0,06 százalékos veszteséggel 2361,40 ponton fejezte be a napot, 10,97 százalékkal alacsonyabban az év végi értékénél.

Az S&P 500-as 2,65 ponttal, azaz 0,19 százalékkal 1367,53 pontra csökkent, 6,87 százalékkal elmaradva az év végi értékétől.

Napközben is elég sok volt a bizonytalankodás a keddi nagy, 3 százalékos előretörés után, a DJIA nagyrészt 10-15 pontos veszteségben járt, de a másik két mutató sokáig tartotta 2-7 pontos nyereségeit. Csakúgy, mint a nyugat-európai piacokat, New Yorkot is még segítette a bankrészvények folytatódó drágulása, a svájci UBS és az amerikai Lehman Brothers bank sikeres tőkeemeléseinek hírére, ami a befektetők szemében azt jelzi, hogy túl lehet esni a "nem elsőrendű válságon".

Zárás felé azonban elfogytak a vállalati hírek, és a befektetők inkább azon elmélkedtek, mekkora veszélyt jelez Ben Bernanke Fed-elnök szerdai kongresszusi beszámolójának egyik kitétele, mely szerint "az első félévben recesszió lehetséges" az amerikai gazdaságban.