Idén háromezer közszolgát bocsátanak el

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Idén további háromezer közszolga elbocsátását tervezi a kormány a konvergenciaprogram részeként - értesült a Magyar Nemzet a Kormányszóvivői Irodától. A központi költségvetési szférában 2006. júniusától tavaly év végéig kilencvenezerrel csökkent az álláshelyek száma (ennek túlnyomó része elbocsátásból, illetve átminősítésből adódik össze), tavaly 12 500 főt bocsátottak el. A minisztériumok száma 2006 közepétől 11-re, az ott foglalkoztatottaké az év végére 30 százalékkal mérséklődött, míg a kötelező létszámcsökkentés és a szervezeti intézkedések révén 10 700 fővel lettek kevesebben a közalkalmazottak és köztisztviselők.