Visszaesett a vasúti áruszállítás

Vágólapra másolva!
A vasúti árufuvarozás 2007. negyedik negyedévét a legrosszabb eredménnyel zárta Magyarország európai uniós csatlakozása óta - mondta Antal Dániel, a Magyar Vasúti Hivatal elnöke. Az elnök a vasúti árufuvarozás visszaesésnek okát elsősorban versenyjogi problémákra, és kevésbé a magyar gazdaság recesszió-közeli állapotára, a mezőgazdasági szállítások visszaesésére vezette vissza.
Vágólapra másolva!

Elmondta: a nemzetközi vasúti árufuvarozás teljesítménye a nemzetközi piacon 12,8 százalékkal, belföldön 13,4 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakához képest.

A hivatal 2007. negyedik negyedévi piaci jelentése szerint ebben az időszakban a szállítási kereslet 4,3 százalékkal volt magasabb a 2006. utolsó negyedévinél. A vasút teljesítmény-csökkenése mellett mind a közúti, mind a vizi szállítás növekedést tudott felmutatni. A vasút szerepe az áruszállítási munkamegosztásban 3,6 százalékkal csökkent az előző év utolsó negyedévéhez képest.

A vasúti hivatal elnöke a személyszállítás alakulásával kapcsoaltban elmondta, hogy a három országos személyszállító vasúttársaság - a MÁV Zrt., a GySEV Zrt. és a MÁV Nosztalgia Kft. - együtt 39 millió utast szállított 2007. utolsó negyedévében, ami az előző év hasonló időszakához képest 5 százalékos csökkenés.

A vasút helyközi személyszállításban betöltött szerepe 4 százalékkal, 29 százalékra csökkent 2006. azonos időszakához képest. A tömegközlekedés térvesztése a helyi személyszállításban tovább folytatódott, az előző negyedévhez képest 6,9 millióval kevesebb utas vett igénybe tömegközlekedési eszközöket - mondta Antal Dániel.

Antal Dániel elmondta: a vasúti áruszállítási piacon három versenyjogi jellegű esemény is volt a negyedik negyedévben. A Gazdasági Versenyhivatal hivatalból eljárásokat indított egyes vasúti áruszállító társaságok és közös leányvállalatuk ellen, illetve a MÁV Zrt. és leányvállalata ellen.

Az előbbi eljárás kapcsán a rendelkezésre álló előzetes információk alapján azt valószínűsítette a versenyhatóság, hogy a Magyar Államvasutak Zrt., a MÁV Cargo Árufuvarozási Zrt, a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. és a CER Zrt. a Magyar Vasúti Egyesülés megalakulásától kezdve a liberalizált vasúti árufuvarozási piacon tanúsított magatartásukkal megsérthették a versenytörvény és az EK-szerződés 81. cikkének rendelkezéseit. Az utóbbi eljárás kapcsán annak a gyanúja merült fel, hogy a Magyar Államvasutak Zrt. és a MÁV Cargo Árufuvarozási Zrt. - kihasználva a meglévő sajátos kizárólagos jogosultsági pozícióikat - piaci magatartásukkal befolyásolták a Magyarországot érintő, ezen belül különösen az ukrán-magyar reláció határkeresztező vasúti áruforgalom piaci versenyét, és ezen keresztül a kapcsolódó piaci szegmensek piaci versenyhelyzetére is káros hatással lehettek.

Antal Dániel szólt arról, hogy a vasúti hivatal 10 millió forint bírságot szabott ki a MÁV Cargo Zrt.-re, mivel többszöri felszólítás ellenére sem kérte a menedzsmentben történt változás alapján a működési engedély módosítását. A hivatal felszólította a MÁV Cargo Zrt. meghatározó tulajdonosi jogait gyakorló MÁV Zrt.-t rendkívüli közgyűlés összehívására.

A vasúti hivatal elnöke kitért arra, hogy 2008 januárjában tisztázatlan körülmények között került sor a legnagyobb vasúti személyszállítási engedélyes, a MÁV-START Zrt. irányító szervének és működési modelljének átalakítására. A Hivatal ezzel kapcsolatban jelenleg is eljárást folytat, előfordulhat, hogy a MÁV-START-tól megvonják a működési engedélyt, ha a személyszállító társaság menedzsmentje nem tud saját vasútüzeme felett kontrollt gyakorolni a MÁV Zrt.-től való függősége miatt.

A sajtótájékoztatón Antal Dániel utalt arra, hogy a hivatal 2007. november 30-án kelt határozatában megállapította, hogy a pályahálózat-hozzáférési díjrendszer megállapítása, és a több vasúttársaság egységes, üzemi menetrendjét meghatározó alapvető funkciók leválasztása a MÁV Zrt-ről nem a jogszabályoknak megfelelően történt, és ezzel sérülnek a többszereplős piac működésének intézményi biztosítékai.

Elhangzott: a hivatal 2007. IV. negyedévében átfogó ellenőrzést indított a vasúti infrastruktúrát engedély nélkül működtető szervezetek kiszűrésére, mert gyanúja szerint legalább 30 olyan kisebb-nagyobb vasúti infrastruktúra-birtokos van az országban, amelyik engedély nélkül működik. A pályahálózatát érvényes hatósági engedély nélkül működtető MÁV Zrt.-t a piacfelügyeleti eljárás során 100 millió forint bírsággal sújtotta.