Vezérváltás lesz az EBRD-nél

Vágólapra másolva!
Jean Lemierre az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) rendkívüli igazgatósági ülésén jelentette be, hogy júliusban letelő második négyéves ciklusának végeztével nem kivánja újrajelöltetni magát az elnöki tisztségre - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

A francia pénzügyi szakember irányítása alatt komoly változások következtek be a bank életében. A befektetések Közép-Európából egyre inkább a volt szovjet köztársaságokba helyeződtek át. A Lemierre-érában folyamatosan javult az EBRD nyereségessége. A 2007-es számok a közeljövőben látnak napvilágot, de a profit egy évvel ezelőtt 2,4 milliárd eurót tett ki.

A nyereségesség, illetve annak felhasználása az egyik vita tárgya a bankon belül, melyről éppúgy határozni kell a május 18-19-i, ezúttal Kijevben sorra kerülő éves közgyűlésen, mint az új elnök személyéről. A bank 10 százalékos tulajdoni hányada felett rendelkező Egyesült Államok már tavaly javasolta a részvényeseknek kifizetendő osztalék bevezetését. Ez fejlesztési bankok esetében egyedülálló lépés lenne. A terv ellenzői helyesebbnek tartanák, ha az eddigiekhez hasonlóan a bank befektetési forrásai bővítésére fordítaná növekvő hasznát.

Jean Lemierre még meg sem üresedett állására máris több hivatalos jelölt van. Németország, mely a múltban több fejlesztési banki vezetői státusztról is lemaradt, Thomas Mirow pénzügyminiszter-helyettest látná szívesen Londonban. Érdekesebb a másik kandidátus személye: Zdenek Tuma, a cseh jegybank elnöke. A 47 éves pénzügyi szakember mandátumát 2005-ben hoszszabbították meg Prágában, megválasztása esetén ő lenne az első volt szocialista országból - írja a Népszabadság.