Őrizetben az Il Ferro másik volt tulajdonosa is

Vágólapra másolva!
Őrizetbe vették szerdán a pénzügyőrök az Il Ferro Kft. másik volt tulajdonosát is, aki ellen nemrég adtak ki elfogatóparancsot. Egy héttel ezelőtt, csütörtökön már őrizetbe vették az Il Ferro egyik tulajdonosát.
Vágólapra másolva!

A most őrizetbe vett egykori cégtulajdonos, V. Mátyás, az Il Ferro Kft. egyik vezetője ellen számvitel rendjének megsértése, sikkasztás, csalás és pénzmosás gyanúja miatt adtak ki elfogatóparancsot.

Az elfogott kihallgatása megtörtént, a nyomozás tovább folyik - közölte Sipos Jenő, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának szóvivője, jelezve azt is, hogy V. Mátyás továbbra is őrizetben marad.

A Vám- és Pénzügyőrség Központi Bűnüldözési Parancsnoksága az Il Ferro Kft. tevékenységével kapcsolatban 2007 július közepén indított nyomozást ismeretlen tettes ellen, számviteli rend megsértése miatt.

A nyomozás eredményeként olyan bizonyítékokat sikerült beszerezni, amelyek alapján a nyomozást kiterjesztették további bűncselekményekre, így sikkasztásra és csalásra is.

Az autóreklámokkal foglalkozó cég autósokkal kötött szerződéseiben azt vállalta, hogy havi 40-50 ezer forint reklámozási juttatást fizet számukra a gépkocsikon elhelyezett matricákért. Az autósoknak ezt megelőzően több százezer forintos úgynevezett regisztrációs díjat kellett a cégnek befizetniük.