Ötödével több profit az ING csoportnál

Vágólapra másolva!
A holland ING pénzügyi csoport szerdán 9,241 milliárd eurós adózott eredményt jelentett tavalyról, 20,1 százalékkal többet a 2006-os 7,692 milliárdnál.
Vágólapra másolva!

Az adózott eredmény még a "nem elsőrendű válsággal" terhelt utolsó negyedévben is 18,1 százalékkal 2,482 milliárd euróra emelkedett az egy évvel korábbi 2,101 milliárdhoz képest, mert a befektetésekből származott teljes nyereség jócskán meghaladta a nem elsőrendű amerikai jelzálogpapírokhoz kötött származékok mindössze 194 millió eurós leértékelődését a csoportnál. Az utolsó negyedévi eredmény elmaradt az elemzők jósolta 2,6 milliárd eurótól. A nagy gyorsulás mind a 2006-os, mind a tavalyi első félévi profitnövekedéshez képest főleg a szintén holland ABN Amro bankban volt részesedés részleges eladásából és a belga üzletág egy részének eladásából származott.

Az életbiztosítási üzletág eredményességét tavaly elsősorban az Egyesült Államok, Latin-Amerika és Kelet-Európa segítette. A teljes biztosítói tevékenység adó előtti eredménye egyszeri tételek nélkül 27,1 százalékkal 6,11 milliárd euróra ugrott, habár ezen belül a teljes európai átlagban 18,2 százalékkal csökkent. A vállalatbiztosítás viszont világszerte 1,635 milliárd eurós nyereségre váltott az egy évvel korábbi, 55 milliós veszteségről.

A banküzletben az adó előtti eredmény 1,7 százalékkal 4,967 milliárd euróra csökkent, a nagyobb visszaesést a lakossági üzletág javuló eredményessége akadályozta meg.

A csoport teljes bevétele 4,4 százalékkal 75,729 milliárd euróra nőtt a 2006-os 72,506 milliárdról. A bevétel a biztosításból 0,7 százalékkal 46,456 milliárd euróra nőtt, a befektetésekből 19 százalékkal több, 15,445 milliárd eurós bevétel származott egész évben. A banküzletben a nettó kamatbevétel 1,1 százalékkal 9,001 milliárd euróra csökkent, a jutalékbevétel 12,7 százalékkal 4,826 milliárd euróra gyarapodott.