Gyorsítja az inflációt a vizitdíj

Vágólapra másolva!
Kilencéves csúcsra ugrott az infláció Csehországban januárban, részben a vizitdíj és a kórházi napidíj bevezetése miatt. A prágai statisztikai hivatal számítása szerint a január 1-jétől fizetendő két új egészségügyi hozzájárulási forma létrehozása önmagában 0,5 százalékponttal lódította meg a hónapról hónapra számított fogyasztói árindexet, amely decemberhez képest havi szinten 3,0 százalékkal emelkedett, éves szinten pedig a drágulás elérte a 7,5 százalékot - írja a Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

Az inflációra gyakorolt kedvezőtlen hatástól eltekintve sem tekinthető pozitívnak a vizitdíj és a kórházi napidíj bevezetésének fogadtatása Csehországban. Mint ismert, januártól 30 koronát (300 forintot) kell fizetni minden egyes orvoslátogatásért, 60 koronát (600 forintot) a kórházi kezelés minden egyes napja után s 90 koronát a sürgősségi ellátásért. Az ellenzéki szociáldemokraták a napokban is a díjak eltörlését szorgalmazták, a háromtagú kormánykoalíció második számú pártjának tekintett kereszténydemokraták pedig a januártól érvényes reform más elemeinek felülvizsgálatát kezdeményezték.

Csehország mellett további másfél tucat uniós tagállamban ismerik a vizitdíj és a kórházi napidíj intézményét, ám a konkrét megoldások és a díjak nagysága is óriási szórást mutat. Dániában például csak abban az esetben kell fizetni az alap- és szakellátásért, ha szabadon választott orvoshoz megy az ember, Észtországban pedig akkor, ha házhoz jön a háziorvos. Szlovéniában a vizitdíj a tényleges költségek 5-75 százalékára, a kórházi napidíj legfeljebb a költségek negyedére rúg. Bulgáriában a havi minimálbért veszik alapul: a vizitdíj annak egy, a kórházi napidíj két százaléka.

A vizitdíjhoz hasonló intézményt vezettek be Ausztriában is 2001-ben az ambuláns kezelésekre. Két évvel később azonban meg is szüntették, mivel attól tartottak, hogy az alacsony jövedelműek így a legszükségesebb orvoslátogatásoktól is visszariadnak. Szlovákiában 2006 szeptemberétől törölte el a húszkoronás (150 forintos) vizitdíjat és az 50 koronás kórházi napidíjat az újonnan hatalomra került Fico-kormány - olvasható a Világgazdaságban.