Európa jövője a kutatás-fejlesztésben van

Vágólapra másolva!
A svéd miniszterelnök szerint úgy kellene megreformálni az Európai Unió költségvetését, hogy sokkal több pénzt kellene fordítani kutatásra és fejlesztésre, és kevesebbet mezőgazdasági támogatásra.
Vágólapra másolva!

Fredrik Reinfeldt az Európai Parlament keddi strasbourgi ülésén szólalt fel. A költségvetéssel kapcsolatos szavainak az adott különös súlyt, hogy Svédország lesz az EU soros elnöke 2009 második felében, és akkor már időszerű lesz a közgondolkodás az unió következő, 2014 és 2020 közötti költségvetési ciklusának kiadási arányait illetően.

A kormányfő arról beszélt, hogy a svéd EU-elnökség alatt kiemelt figyelmet kívánnak majd fordítani a klímaváltozás elleni küzdelemre és - ezzel szoros összefüggésben - az energiahatékonyság kérdésére. Hangsúlyozta, hogy globális - azon belül amerikai, japán és kínai - együttműködés nélkül nem lehetnek eredményesek az üvegházhatást okozó gázok légtérbe bocsátásának csökkentését célzó erőfeszítések.

Reinfeldt szerint az uniós klímacsomagban adóügyi intézkedéseknek is helyük van. Mint mondta, támogatni kell a széndioxid-kibocsátástól mentes energiafelhasználási megoldások kidolgozását.

A svéd miniszterelnök szót emelt a protekcionista jelenségek ellen, hangsúlyozva, hogy hosszú távon nem fizetődik ki a szabadkereskedelem akadályozása, annak számára sem, akit a protekcionista intézkedések védenek.

Fredrik Reinfeldt célként fogalmazta meg, hogy 2010-re az Európai Uniónak legyen egységes menekültügyi politikája.

A bevándorlás fontos építőkocka lehet az európai architektúrában - mondta, ám hangsúlyozta azt is, hogy a bevándorlás önmagában nem fogja megoldani Európa azon gondjait, amelyek abból fakadnak, hogy a lakosság egyre idősödik, és több nyugdíjast kell eltartaniuk az aktív életkorúaknak. Lényegesnek mondta, hogy Európában bővítsék a munkalehetőségeket, növeljék a foglalkoztatottság mértékét.

Szerinte 2009 őszén be kell indulnia "a jövő Európájáról" szóló vitának, amelynek során hosszú távú megoldásokat kell találni a kontinens alapkérdéseire.