Megvenné az Air France-KLM az Alitaliát

Vágólapra másolva!
Milánónak és az akvizíció iránt szintén érdeklődő Air One társaságnak sem tetszik, hogy az Alitalia olasz állam által birtokolt részének eladásáról csak az Air France-KLM csoporttal tárgyalnak. Az olasz légitársaságnak nagy szüksége lenne a pénzre.
Vágólapra másolva!

Az Air France-KLM csoport hajlandó 3 milliárd eurót fektetni hat éven át az olasz Alitalia cégbe, amelynek az egészét szeretné megszerezni - közölte Leo van Wijk, a francia-holland vállalat alelnöke. A Wall Street Journal című lapnak adott nyilatkozatában elmondta, hogy végleges ajánlatuk megtétele előtt az olasz kormánnyal szándékoznak megállapodni.

Az Alitalinak szüksége van pénzre és flottája megújítására - mondta. Az olasz légitársaság január közepén kezdett két hónapig tartó, kizárólagos tárgyalásokat az Air France-KLM-mel, és e megbeszélések célja az Alitalia olasz állam által birtokolt 49,9 százalékos részének az Air- France-KLM-nek történő eladása lenne.

Az ügyletet ellenzi a milánói regionális kormányzat és az Air One légitársaság is, amely bírósági eljárást indított annak érdekében, hogy maga is vételi ajánlatot tehessen.

Korábbi bejelentés szerint az Air France-KLM mintegy 1700 állást építene le az olasz légitársaságnál. A flottakorszerűsítés új Boeing gépek vásárlását jelentené. Az olaszok nem csupán a légitársaságot, hanem annak szervizrészlegét és repülőtéri kiszolgáló apparátusát is eladnák a francia-holland vevőnek. Ezek összesen 8500 embert foglalkoztatnak.