Növekszik a román reklámpiac forgalma

Vágólapra másolva!
Az idei romániai reklámpiac forgalma várhatóan eléri a 664 millió euró értéket a 2007-ben regisztrált 553 millió euróval szemben - adja hírül keddi számában a Business Standard című gazdasági-pénzügyi napilap.
Vágólapra másolva!

Az újság a GroupM nevű médiacsoport adatait idézi. A jelentésből kiderül, hogy a reklámmegrendelések zöme, 69,6 százaléka továbbra is a televíziókhoz vándorol.

A televíziós reklámra fordított összköltségvetés növekedését 37,5 százalékra becsülik, ami azt jelenti, hogy az idén várhatóan 462 millió eurót fordítanak erre a célra a 2007-ben regisztrált 363 millió euróval szemben. A reklámpiacon változik a sorrend: a rádiók 2008-ban már nagyobb szeletet tudhatnak magukénak a reklámtortából, mint az írott sajtó.

A rádiók 63,6 millió euró reklámbevételre számíthatnak, ami 48 százalékos növekedést jelent tavalyhoz képest. A rádiók szerzik meg tehát az idén a romániai reklámpiac egészének 9,6 százalékát.

A harmadik helyre lecsúszott nyomtatott sajtó 2008-ban 54,1 millió euró bevételre számíthat, ami 11,2 százalékkal több az előző évi értékhez képest. A folyóiratok esetében nagyobb növekedés tapasztalható, az ilyen típusú kiadványok a reklámtorta 6,2 százalékát szerzik meg, ami 41 millió eurónak felel meg - olvasható a gazdasági napilapban.