Csökkentené a kamionforgalmat Brüsszel

Vágólapra másolva!
Az Európai Bizottság anyagi támogatást nyújt azoknak a teheráru-fuvarozó magántársaságoknak, amelyek alternatív szállítási formákkal hozzájárulnak a közutak terheltségének csökkentéséhez. Ezzel nemcsak az utak zsúfoltsága lesz kisebb, de közvetve a környezetszennyezést is visszaszorítják.
Vágólapra másolva!

A második Marco Polo program keretében olyan projektekkel lehet pályázni, amelyek illeszkednek az uniós közlekedéspolitikába, vagyis az európai utak zsúfoltságának enyhítését és az árufuvarozási rendszer környezetvédelmi teljesítményjavítását célozzák - olvasható a Napi Gazdaságban. Érdekesség, hogy a program keretében elfogadják EU-n kívüli társaságok ajánlatait is. A program fő célja, hogy segítse a társaságokat új szolgáltatások bevezetésének vagy a meglévő szolgáltatások jelentős korszerűsítésének kezdeti, nagy kockázattal járó időszakában, amikor a közútról a rövid távú tengeri, vasúti vagy belvízi útvonalakra helyezik át a fuvarozást. Az elfogadott pályázatok akár hat évre szóló támogatást is elnyerhetnek. Ugyanakkor csak azoknak a pályázatoknak van esélyük, amelyeknél világos, hogy az uniós támogatás nélkül is életképesek, azaz akkor is piacképesek maradnak, ha megszűnik a brüsszeli támogatás. A 2008-as támogatás összege 59 millió euró, ami kétmillióval haladja meg a tavalyit.