Electrolux: tíz százalékos profitnövekedés

Vágólapra másolva!
A világ sokáig legnagyobb háztartásigép-gyártója, a svéd Electrolux szerdán 2,925 milliárd svéd koronás adózott eredményt jelentett tavalyról a folytatódó tevékenységekből, 10,5 százalékkal többet a 2006-os 2,648 milliárdnál.  
Vágólapra másolva!

Az újabb nagy ugrás a cég világméretű átszervezésének, karcsúsításának és a termelés olcsóbb országokba helyezésének a következménye, de a csoport 2006-ban második helyre került világszinten az amerikai Whirlpool Corp. mögött. Mindenesetre az átszervezés tavaly már kevesebb teherrel járt az Elelctroluxnál, mint 2006-ban. Egyszeri tételek nélkül az adózott eredmény 3,276 milliárd svéd korona lett volna a 2006-os 3,145 milliárd után.

A tavalyi évben Nyugat-Európában 1,1 százalékkal csökkent, Kelet-Európában 8,4 százalékkal nőtt, Észak-Amerikában 5,6 százalékkal csökkent a cég tartós lakossági fogyasztási cikkeinek értékesítése mennyiségben az egy évvel korábbi eladásokhoz képest.

Erre az évre csak a tavalyit elérő eredményeket jósoltak szerdán, és hozzátették, hogy az amerikai piac további hanyatlása, a nyersanyagok drágulása és az új termékek európai indításának költségei bizonytalanná teszik a kilátásokat.

Tavaly a magyarországi Electrolux Lehel Kft. 200 milliárd forintot elérő bevételt tervezett, a 2006-os 180,9 milliárd forint után, amely 24,6 százalékkal haladta meg a 2005-öst. A kft. nyereségéről anyavállalati előírások miatt nem hoznak nyilvánosságra adatokat.