Közös piacba tömörültek az olajmonarchiák

Vágólapra másolva!
Közös piacot hozott létre hat Perzsa-(Arab)-öböl menti ország. Szaúd-Arábia, Katar, az Egyesült Arab Emirátusok, Kuvait, Omán és Bahrein vámunióra lépett, és egybeek mellett lehetővé teszik maguk között a szabad munkaerőáramlást. 2010-től közös valuta bevezetését is rebesgetik.
Vágólapra másolva!

Hat nyersolajban gazdag Perzsa-(Arab)-öböl menti monarchia kedden hivatalosan létrehozta közös piacát. Ezzel megtették az első lépést, hogy 2010-ben esetleg közös valutát vezessenek be, bár ebben számos szakértő, és a tagországok közül is többen kételkednek.

Az Öbölmenti Együttműködési Tanács (CCG) 1981-ben határozta el, hogy hat tagország - Szaúd-Arábia, Katar, az Egyesült Arab Emirátusok, Kuvait, Omán és Bahrein - egységes piacot alakít ki, amivel jelentős lökést adnak a befektetéseknek.

Az öbölmenti országok más gazdasági közösségekkel, köztük az Európai Unióval szembeni tárgyalási pozícióik javulását is remélik a lépéstől. A megállapodás a szabad tőkeáramlás mellett egyebek között a szabad munkaerőáramlásra is kiterjed. A közös piac a hat tagország 35,1 millió főnyi lakosának 60 százalékát érinti, a többiek külföldiek, akikre nem vonatkoznak a megállapodások.

Az öbölmenti monarchiák együttesen 484 milliárd hordó nyersolajkészlettel rendelkeznek. A hat ország a következő két évben 25 százalékra kívánja növelni a külvilággal lebonyolított külkereskedelmi forgalom részarányát, szemben a jelenlegi 10 százalékkal. A CCG-országok külkereskedelmi forgalma 282 milliárd dollárt tett ki 2005-ben.

Már 2003 elejére létre akarták hozni vámuniójukat, az azonban csak 2007 végére valósult meg.