Változik a fogyasztóvédelmi bírság

Vágólapra másolva!
A bírságokkal kapcsolatos szabályokkal egészítette ki a parlament decemberben a fogyasztóvédelmi törvényt, sőt néhány egyéb jogszabályba is bekerült erre utaló előírás. Az új követelmények január elsejétől lépnek életbe.
Vágólapra másolva!

A fogyasztóvédelmi hatóságnak a dohánytermékek forgalmazására vonatkozó szabályok megsértése miatt kiszabott bírság felét, míg a gyógyszerek tiltott reklámozása miatt kiszabott bírságok 20 százalékát kell a központi költségvetésbe befizetnie.

A műsorszolgáltatóval szemben jogsértő reklám miatt, illetve a tankönyvkiadóval szemben a forgalmazás szabályainak megsértése miatt kiszabott bírságok összege teljes egészében a hatóságnál maradhat. Eddig ezen bírságok megosztására nem volt külön szabály a törvényben.
Új elemként lett a fogyasztóvédelmi törvény része a késedelmi pótlék számítási módja. A jogerős bírság meg nem fizetése esetén - naponta - az aktuális jegybanki alapkamat dupláját kell fizetni késedelmi pótlékként, amely (akár a bírság) adók módjára behajtható köztartozásnak számít.

Ugyan csak a 2008. évi költségvetést megalapozó törvény módosítja az élelmiszer törvényt. Ebbe került be az a szabály, amely szerint a minőségvédelmi bírság egészét a költségvetésbe kell befizetnie a fogyasztóvédelmi hatóságnak.

A gyógyszertörvény meghatározza a gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök reklámozási szabályit. Aki ezeket megsérti, azt is a fogyasztóvédelmi hatóság bírságolja, de a bírság 80 százaléka az egészségügyi alapot illeti. Ehhez kapcsolódik a januártól hatályos módosítás: a maradék 20 százalék a központi költségvetésbe kerül.