Kína megnégyszerezné az egy főre jutó GDP-t

Vágólapra másolva!
A középosztálybeliek arányát megtízszerezné, az egy főre jutó GDP-t pedig megnégyszerezné a kínai országvezetés a következő 12 év leforgása alatt. Előbbiek ma a lakosság 5 százalékát alkotják, utóbbi 7200 dollárt tesz ki.
Vágólapra másolva!

A kínai vezetés 2020-ig szeretné megnégyszerezni az egy főre jutó hazai összterméket (GDP), miközben a lakosság több mint felét akkorra már az úgynevezett középosztályban akarja tudni. A Kínai Kommunista Párt központi politikakutató irodájának miniszterhelyettese szerint a megerősödő középosztálynak messzemenő hatása lesz Kína gazdasági és társadalmi fejlődésére.

A középosztályt a kormány a 60 ezer és 200 ezer jüan közti (6 ezer és 19 ezer euró között) éves jövedelemmel rendelkező háztartásokban határozza meg. A kínai társadalomtudományi akadémia a kínai középosztály jövedelmi fogalmát abban a háztartásban határozza meg, amelynek jövedelme 2,5-szerese a kínai átlagháztartás jövedelmének. E szerint tavaly a középosztályba országosan a lakosság 4-5 százaléka, a nagyvárosokban 12-15 százaléka tartozott.

A Világbank szerint a kínai reformpolitika 1978-as kezdete óta mintegy 400 millió embert emeltek ki a szegénységből, jelenleg az ország 1,3 milliárd lakosából mintegy 137 millióan élnek a szegénységi szinten, napi egy dollár, vagy ennél kevesebb jövedelemből.

Kínában ugyancsak szerdán jelentették be, hogy az erős gazdasági növekedést kiszolgáló kiterjedt energiaszükséglet biztosítására a jövő évtől felére csökkentik a benzin, a dízelüzemanyag és a kerozin importadóját: a jelenlegi két százalékról egy százalékra.

Az olajtermékek importadójának csökkentése - tavaly novemberben az adómérték még 5-6 százalék volt - együtt jár a fémimport-vámok erőteljes mérséklésével és az acélipari termékek exportvámjának emelésével.